Ugrás a tartalomra

K. O. – minden negyedben két-két touchdown a miskolciaktól

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. május 10. hétfő 14:58
Két győzelmet követően talán eddigi legnehezebb mérkőzése várt a Miskolc American Football Teamre, legalábbis ezt vetítette előre a több mint egy évtizednyi közös történelem az Eger Heroes-zal. Nos, ahogy eddig ebben a bajnokságban, úgy most sem volt kérdés a hazai győzelem, A. J. Brown tanítványai valósággal kiütötték az egrieket.

Vasyl Yordan két irányítófutással, Matheus Nobre egy futott TD-vel, Jónás Máté 8 extra ponttal tett hozzá a hazai sikerhez – Charles Wort pedig valami brutálisat nyújtott: öt futott touchdownt szerzett, ami extra klasszis teljesítmény. Az egri Hősöknek mindössze a második negyed „sült”, két TD-jüket azonban nem tudták növelni.

Magyar amerikaifutball-bajnokság, Divízió I, eredmény:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14 (14-0, 14-14, 14-0, 14-0)
Hazai pontszerzők: Charles Wort 5 TD (futott), Vasyl Yordan 2 TD (irányítófutás), Matheus Nobre TD (futott), Jónás Máté 8 extra pont.

A mérkőzést itt nézheti vissza:

Újabb, idénybeli harmadik harmadik győzelmével biztos playoff-résztvevő a Miskolc American Football Team. Amerikai vezetőedzőjük, A. J. Brown lapunk érdeklődésére elmondta, nem számítottak könnyű mérkőzésre az Eger ellen. – Tudtuk, hogy nyernünk kell a rájátszásba kerülésért. Már a meccs elején sem volt sok esélyük ellenünk, abban bízhattak, hogy később ledolgozzák a hátrányukat, de ragaszkodtunk a taktikánkhoz, így esélyük sem volt. A magabiztos győzelem az erős futójátékunknak köszönhető, mert az összes TD-t futásból szereztük. Emellett a védelem is erősen odatette magát, amikor szükséges volt.

Nyolc TD, szépen elosztva a negyedek között. Kiütés lett a vége. | Fotó: Miskolc Steelers hivatalos Facebook-oldala

Hasonlóan „éles” miskolci csapatra számíthatnak az ellenfelek a playoffban is? – vetettük fel a coach-nak. – Igen, egy olyan gárdával találják majd szemben magukat az ellenfeleink, amely éhes arra, hogy megnyerje a bajnokságot. Az ellenfeleinknek kevés hibával, szinte tökéletes játékot kell bemutatniuk ahhoz, hogy esélyük legyen legyőzniük minket. A playoffban a 4 legerősebb csapat játszik egymás ellen, ennek megfelelően egyetlen meccs sem lesz könnyű. De biztos vagyok benne, hogy nyerni tudunk, ha a taktikánk szerint játszunk, és nem hibázunk. Azt várom a csapattól, hogy továbbra is korábbi teljesítményüket hozzák majd.

Megint állták a sarat védekezésben, parádéztak támadásban

A. J. Brown eddig is nagyon magabiztosan nyilatkozott a célokat illetően, vállalásaiban ráadásul folyamatosan meg is erősíti csapata. Szép jövő előtt áll a miskolci amerikai futball? – tekintettünk előre. – Eddig, és ezután is bízom a csapatomban. Komoly célokat határoztunk meg, minden meccsünknek úgy futunk neki, hogy meg akarjuk nyerni. Eddig minden vállalásomat sikerült hozni, bízom benne, hogy ez ezután is így lesz. Úgy vélem, hogy erősen, jó eredménnyel végzünk az alapszakaszban, aztán még keményebben készülünk majd a rájátszásra, mert a végső célunk az, hogy megnyerjük a bajnokságot. Egyetlen meccset sem veszünk félvállról, mindegyik fontos, ragaszkodunk a taktikánkhoz. Bízom benne, hogy a kemény munka meghozza majd a gyümölcsét.

A HFL a cél

Az amerikai szakembert márciusban nevezték ki a két miskolci csapatból (Steelers és Renegades) verbuvált Miskolc American Football Team élére. Az elmúlt hetekben megismerhette a várost, a közeget – erről is kérdeztük A. J. Brownt.

– Jól érzem magam Miskolcon, most, hogy elkezdődött az újranyitás, végre többet láthatok a városból. Szeretek nagyokat sétálni, és közben zenét hallgatni. A csapaton kívül nem sok mindenkit ismerek itt, de nincs ezzel baj, mert jó a kémia a csapattal.

További hírek

Olvasnivaló