Baleset
Szerdán délelőtt kigyulladt egy lakóház mellett lévő fedett tároló és egy húsz négyzetméteres szerelőműhely Miskolcon, a Lyukóbánya-telepen. Egy ember meghalt.
Hát hiába, aki szabadnak született, annak szabadon kell élnie!
Halálra gázolt egy embert a Tokaj InterCity csütörtökön a miskolci rendező-pályaudvarnál.
Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert szállítottak kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt. Közülük 28-an kiskorúak voltak.
Öten el tudták hagyni az épületet, egy ember azonban életét vesztette.
Az ukrán rendszámú autóbuszon harmincöten utaztak, a balesetben ketten sérültek meg.
Szikláról esett le egy kiránduló a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Háromhuta közelében, a Sólyom-bércnél szombaton, a bajba jutott embernek a tűzoltók segítettek.
Egy tehervonat négy kocsija kisiklott és felborult szombaton Nagymarosnál.
A sparheltből kipattanó szikra okozhatta a három négyzetméteres tüzet, ami egy idős férfi életét követelte.
Országszerte 137 beavatkozásra volt szükség, de a vármegyénkben sem telt nyugodtan a hétfő: Kurityánban egy zárlatos e-roller okozott bajt.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!