Közgyűlés

  • 2013-05-15 10:01 Közgyűlés előtt a gyermekvédelem

    A csütörtöki közgyűlésen Miskolc képviselőtestülete beszámolót is tárgyal a helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról.

  • 2013-05-13 12:58 Átveszi a város az otthont

    Az Őszi Napsugár Otthon fenntartói jogának átvételéről is tárgyal a miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén. Az időskorú ellátást, ápolást, gondozást nyújtó, szociális intézményt 2007 decembere óta Miskolc Kistérség Többcélú Társulása működteti.

  • 2013-05-12 08:48 Jellemző a nagyvárosi bűnözés

    A megye összes, ismertté vált bűncselekményének 46 százalékát tavaly a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén követték el, s ezen cselekmények 83 százaléka  Miskolcot érintette. A bűncselekmények döntő hányada tehát továbbra is a nagyvárosi bűnözéshez kapcsolódik – derül ki egyebek mellett a városi kapitányság 2012. évi munkájáról készült beszámolóból, amely a jövő héten kerül a közgyűlés elé.

  • 2013-05-06 11:32 Szombaton városünnep!

    Május 11-e Miskolc Város Napja. A jeles ünnepre ez évben is sokféle programot szervezett a város – Borangolástól a civil szervezetek bemutatkozásáig. És természetesen az idén is ünnepi közgyűlés keretében adják át a város kitüntetéseit.

  • 2013-04-29 14:17 Elmarasztalta a bíróság a szocialista képviselőket

    Különleges személyes adattal visszaélés bűntettében elmarasztalta, és próbára bocsátotta a Miskolci Törvényszék hétfői ítéletével Földesi Norbertet, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetőjét és Varga Gergőt, az MSZP-frakció tagját. Ezt maga a két képviselő jelentette be közleményében, hozzátéve: fellebbeznek az ítélet ellen.

  • 2013-04-19 15:03 Miskolc támogatja a rezsicsökkentést

    Az MSZP és a Jobbik miskolci képviselői is megszavazták a rezsicsökkentés támogatásáról szóló határozati javaslatot a miskolci közgyűlés tegnapi ülésén. A Demokratikus Koalíció két képviselője nem szavazott.

  • 2013-04-18 08:38 Ülést tartott Miskolc képviselő-testülete

    Ülést tartott csütörtökön Miskolc közgyűlése. Tárgyaltak a város idei költségvetéséről szóló rendelet módosításáról, a múlt évi zárszámadásról, az önkormányzati rendészet vezetői munkakörére kiírt pályázat elbírálásáról. Sok más mellett napirenden szerepelt út- és támfalleszakadások helyreállítására vonatkozó, vis maior pályázatokhoz szükséges önrész biztosítása, a lakások bérletéről szóló, illetve az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendeletek módosítása, városi sportholding megalapítása is. Összesen mintegy harminc témáról tárgyaltak a nap folyamán. Portálunk ÉLŐBEN tudósított az eseményekről!

  • 2013-04-16 09:32 Helyreállításokra pályáznak

    Ismét több vis maior pályázatot kíván benyújtani a miskolci önkormányzat út-, támfal-, és partfal-leszakadások helyreállítására. Ezek jóváhagyása, illetve a pályázatokhoz szükséges önerő biztosítása is szerepel a közgyűlés áprilisi ülésének napirendjén.

  • 2013-04-16 08:33 Helyszínt nem, csak szervezőt vált a kultúra az Avason

    Az Avasi Gimnázium a városrész közművelődési feladatait is ellátta, ennek működtetését át kellett szervezni az iskola fenntartóváltása miatt. Ezzel kapcsolatban is kerül előterjesztés a csütörtöki közgyűlés elé.

  • 2013-04-13 16:02 Bővítenék az avasi Bormúzeumot

    Turisztikai szálláshely-funkcióval tervezik kiegészíteni az avasi Bormúzeumot. Ehhez viszont az érintett területek átminősítése szükséges, valamint pótolni kell annak az - úgynevezett „biológiai aktivitásnak” – az értékét is, amely ilyen módon csökkenni fog Miskolc közigazgatási területén.

  • 2013-04-13 15:15 Négy pályázó a rendészeti szerv élére

    A Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetői munkakörének betöltésére beérkezett pályázatok elbírálásáról is dönt a miskolci közgyűlés, jövő heti ülésén. Hatan nyújtottak be pályázatot a munkakörre. Ezek közül négy felelt meg formailag és tartalmilag a kiírásban foglaltaknak.

  • 2013-03-28 20:44 Megkezdi munkáját az új rendészeti szerv

    Új rendészeti szerv gondoskodik áprilistól a miskolciak biztonságáról. Ez átveszi a közterület felügyelet feladatait, tagjai azonban nem csupán bírságolnak majd, hanem akár kényszerítő intézkedéseket is alkalmazhatnak a szabályszegőkkel szemben. Az új szervezet dolgozóinak többségét az eddigi közterület-felügyelők közül válogatta ki egy szakmai testület.