Kultúra
Névadó – Fazola Frigyes
2011-07-30 08:22

A lillafüredi Palotaszállót övező sétány viseli nevét, amely a Hámori tó északkeleti sarkánál az egri országúttól indul ki, s a Pávai Vajna Ferenc sétánynál, a tó délkeleti végénél tér vissza az országútba.
A névadó Fazola Henrik (1730-1779) az ómassai vasmű alapítójának fia. Fazola Frigyes a „vasmű fejlesztője”-ként került be az ipartörténet nagy alakjai közé. Az általános iskola elvégzése után a vasműben dolgozott, majd 1793-tól a selmecbányai akadémia bányakollégiumába került. Itt tett szert gyakorlatra, elméleti és vezetői ismeretekre.
A napóleoni háborúk miatt a fegyvergyártás felértékelődött, ezzel függ össze, hogy Fazola Frigyes megkezdte a nyersacél előállításának kísérleteit. 1802-ben már „angol” minőségű acélt gyártott. Hozzákezdett a tógát felépítéséhez, s 1812-re befejezte a 19. század legnagyobb környezet-átalakító munkáját. A gyár igazgatójaként megépítette Ómassa helyett Újmassán az új nagyolvasztót. Az acélfajták tökéletesítése új létesítményeket igényelt, ezért új települést alakított ki a Garadna patak alsó szakaszán, Felsőhámorban.
Az 1832-ben felújított „vasműnek” annyi leírása készült, amennyi „különleges” látogatója volt. Szemere Bertalan felhívására 1849-ben szuronygyártással támogatta a szabadságharcot. (1774-1849 között élt, a világosi fegyverletétel napján halt meg, Diósgyőrben temették el. Sírja már nem azonosítható.)
D. I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
Kassa-Miskolc: vaskultúra, idegenforgalom…
A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében rendezték meg pénteken Miskolcon, a MAB székház patinás ép...
Tűz, vas, élmény a nevében is átalakult Fazola Fesztiválon
Újra kovácsmesterek veszik birtokukba a kohók és hámorok völgyét szeptember 17-én, szombaton Miskolc-Újmassán. A gyáralapító Fazola Henrik n...
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Értékesítési munkatárs (OM) WÜRTH Szereléstechnika Kft.
- Területi műszaki mérnök Randstad Hungary Kft.
- Kiemelt vevőfelelős ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt.
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- SharePoint Product Achitect [EI-11091] TREDIS Consulting Kft.
- Vállalati ügyfélkapcsolati képviselő RPM System Kft.
- Quality Manager Trenkwalder Kft.
- Mérnök értékesítő [BK-09112] TREDIS Consulting Kft.
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.