https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Kultúra

Névadó – Kisfaludy Károly

2011-05-21 08:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kisfaludy_web.jpg

A Vörösmarty utca folytatása, a vasúti felüljáró utáni utca, mely Martin-Kertváros fő útvonala. (Szirmán a Miskolci utcában folytatódik.)

Miskolc 1895-ös és 1897-es rendezési térképén még nem szerepel, de az 1910. évi címtárban és az ekkor kiadott térképen már feltüntették. Környezetében ekkor kapta nevét a Csokonai, a Balassi, a Gvadányi és a Gyöngyössy utca. 

A névadó költő, novella- és drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Első nagy színpadi sikere „A tatárok Magyarországon” című drámájának pesti bemutatója volt 1819-ben. Miskolc első színházában is ez volt a nyitó darab 1823. augusztus 24-én. 

(1788–1830 között élt, a hasonlóan költő, akadémiai tag Kisfaludy Sándor öccse volt. Halála után barátai 1836-ban megalakították a Kisfaludy-társaságot, amely 1952-ben szűnt meg.) 
D. I.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu