Pályázatok
Rajzpályázat gyerekeknek űrrepülés témakörben
2011-09-20 19:15
A világűr és az űrrepülés témakörében hirdetett rajzpályázatot az Európai Bizottság 9-11 éves korú gyermekeknek.
A pályaműveket november 15-ig várja a zsűri. A vállalkozó kedvűeknek olyan képet kell készíteniük, mely a „világűrt és az űrrepülést" mutatja be, ideértve a csillagokat, a rakétákat, a bolygókat és műholdakat. Az alkotások bármilyen rajz-, festő- vagy színezőtechnikával készülhetnek, beleértve a festéket, filctollat, ceruzát, ragasztót, csillámot.A beküldött kép ábrázolhatja például a Földet más bolygókkal és műholdakkal együtt, vagy a Galileo műhold rakétáinak elindítását. A műveket a oldalon tölthetik fel a pályázók, ehhez a képet be kell szkennelni, vagy digitális fotót kell készíteni róla. Mindenki csak egy pályázatot adhat be - közölte a pályázat kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.
A Galileo program egyik műholdját a magyar nyertesről nevezik el, a műholdak mindegyike európai uniós tagállamokban élő gyerekek nevét viseli majd. A magyarországi verseny zsűrije Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos, Czene Attila olimpiai bajnok, sportért felelős államtitkár, Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós és Süveges Gergő újságíró, televíziós műsorvezető.
Európa saját műholdas navigációs rendszert épít ki Galileo néven, amely az Európai Unió első, globális lefedettséget biztosító, polgári felügyelet alatt álló helymeghatározó rendszere lesz. A Galileo-program keretében legalább 27 műholdat lőnek fel, melyek a Földtől több mint 20 ezer kilométer távolságra keringő rendszert alkotnak.
A műholdprogramnak komoly gazdasági hatásai lesznek, hiszen Európa függetlenségét eredményezi majd a navigáció terén: egy 20 éves időszakban akár 60-90 milliárd euróval járulhat hozzá az európai gazdaság növekedéséhez.
Európa október 20-án fontos pillanathoz érkezik, hiszen ekkor indítják el a Galileo program első két műholdját - mondta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Hegesztőgép, hegesztőrobot szerviz munkatárs (TESK-4869-13) TESK Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.