Közélet
Jutalom a gyermekekért
2012-03-14 16:13
Az eseti jutalmazás visszafizetésére vonatkozóan szerdán döntést hozott a Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága – tájékoztatta közleményben szerkesztőségünket a Miskolc Holding Zrt.
Február 22-i döntésében az igazgatóság már megállapította, hogy a jutalmazás jogszerűen történt, így a munkavállalóktól a kifizetett jutalom egyoldalú visszakövetelésére munkajogi lehetőség nincs.Azonban a jutalomban részesítettek, maguk felajánlva, és az igazgatóság által is elfogadva, valamint Miskolc polgármesterének a jutalmak visszafizetésére vonatkozó utasítását figyelembe véve úgy döntöttek, hogy az eseti jutalmakat visszafizetik. A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága pedig szerdán úgy határozott, hogy az így befolyó összeget nemes célra ajánlja fel.
Ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központját (GYEK) megkeresve, a GYEK vezetőségével egyeztetve a súlyos betegségben szenvedő gyermekek életét megmentő, steril szobák felújítására ajánlja fel az eseti jutalom nettó összegét.
A jogszerűen, teljesítményalapon kifizetett eseti jutalom így a súlyosan beteg gyermekek életének megmentését és gyógyulását szolgálja majd Miskolcon.
Kapcsolódó tartalmak
Gyermekprogram adományokból
4650 dollárt, azaz több mint egymillió forintot gyűjtöttek New Yorkban élő magyarok egy jótékonysági bálon a Velkey László Gyermekegészségüg...
A kórházban is lehet öröm a gyermeknap
Gólyalábasokkal, zsonglőrökkel és botsáskákkal, játszóházzal, kreatív foglalkozásokkal és az egyik miskolci játékbolt által felajánlott játé...
Jobbik: 2008-ig fizessék vissza a jutalmakat!
Jakab Péter képviselő mai sajtótájékoztatóján a Jobbik miskolci frakciója nevében felszólította a jelenlegi és a már leköszönt holdingvezető...
Jogszerű, mégis visszafizetik
Megszólalt kedd délelőtt a Miskolc Holding Zrt. igazgatótanácsa is a cégvezetők tavalyi jutalmazása kapcsán. Az eddig elért eredményekkel tá...
Feljelentés hűtlen kezelés miatt
Feljelentést tett az ügyészségen péntek délelőtt Földesi Norbert, a miskolci közgyűlés szocialista frakciójának vezetője....
Holding: vissza kell fizetni a jutalmakat
- 2012. február 16-án teljes körű vizsgálatot rendeltem el a jutalom-kifizetések ügyében. A mai napon utasítottam a Miskolc Holding Zrt.-t,...
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Göőz József Általános Iskola - intézményvezető Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.