Pályázatok
Árkokat korszerűsítettek Prügyön
2012-04-13 15:39
Prügy Község Önkormányzata támogatást nyert az „ÉMOP-3.2.1/C2-10-2011-0002 – Belterületi és térségi vízrendezés az LHH kistérségekben” kiíráson csapadékvíz-elvezető hálózata korszerűsítésére, így megvalósulhatott a fejlesztés első üteme. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 35 860 386 Ft volt.
A község körül mélyfekvésű, vízállásos terület helyezkedik el, ezért a belvíz folyamatosan veszélyezteti a település lakosságát, az ott található közintézményeket, valamint a környezeti értékeket is. A megvalósítás indokoltságát támasztotta alá a korábbi évek elöntései miatt jelentkezett károk nagysága mellett az a mindenkori fenyegetettség, ami azok újra előfordulását eredményezheti.A projekt kivitelezője a Kelet-Út Kft. A kivitelező cég 322 m hosszban előregyártott mederelemek felhasználásával, a Móricz úti árokbecsatlakozás kialakításával építette meg a tervezett művet. Az útátvezetésnél és a kapubejáróknál fedelemek kerültek a mederelemekre.
A fejlesztés hatásai:
A természeti környezet állapotának javulásával, az egységes településkép kialakításával teremtett hátteret az általános vállalkozási és életfeltételek javításához, az “élhető” település kialakításához.
A csapadékvíz elvezető hálózatban megnőtt a víz átfolyási sebessége, ezzel csökkentek a pangóvíz okozta kellemetlenségek (szaghatás, „szúnyoginvázió”), megszűnt egy jelentős közegészségügyi veszélyforrás.
A nyári nagy intenzitású csapadékok és a gyors téli hóolvadás érkezése idején a tiszta elvezető csatornahálózat nem okoz majd visszaduzzasztó hatást, a vízmennyiség gyorsan elhagyja a települést.
A beruházás megfelelő infrastrukturális, idegenforgalmi fejlesztési hátteret teremtett a településen a társadalmi-gazdasági élet fejlődéséhez, ez biztosíthatja az országos fejlettségi szinthez való felzárkózást.
A projekt az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében és a NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft., mint Közreműködő Szervezet segítségével valósulhatott meg.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Key Account Manager Raiffeisen Bank Zrt.
- Hitelközvetítő Arteus Capital International Kft.
- Értékesítési munkatárs (OM) WÜRTH Szereléstechnika Kft.
- Pékáru eladó TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Mérnök értékesítő Aarenson Consulting Kft.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Alkatrész értékesítő BECK AND PARTNERS Kft.
- biológia-technika szakos tanár Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.