Közélet
Az Országházzal ismerkedtek a pedagógusok
2012-04-25 09:55

Sebestyén László országgyűlési képviselő meghívására az Országházzal ismerkedett kedden a Bársony – Hunyadi Általános Iskola tanári kara. Olyan helyekre is eljutottak, ahová turistacsoportokat nem szoktak bevinni és kötetlen beszélgetést folytathattak Balogh Gábor öttusa-világbajnokkal, a miniszterelnök sporttanácsadójával.
–A Hunyadi Mátyás Általános Iskola az idén 35 éves. Ebből az alkalomból Sebestyén László országgyűlési képviselő - aki jól ismeri az intézményt, mivel itt tanultak a gyermekei, illetve korábban itt volt képviselő – meghívta az intézmény - beleértve a Bársonyt is – tanári karát az Országházba. A tantestület tagjain túl hat olyan szülőt is magunkkal vittünk, akik sokat segítenek az iskolának, valamint elkísért minket Kovács Józsefné önkormányzati képviselő is. Összesen 76-an voltunk – elevenítette fel a látogatás hátterét Kegyes Jenő, a Bársony – Hunyadi Általános Iskola igazgatója.
– Budapesten először megtekintettük a Néprajzi Múzeumot, ezt követően Sebestyén László az Országház előtt fogadta a delegációnkat és a teljes társaságot saját költségén meghívta az Országház éttermébe ebédelni, majd idegenvezetéssel megnéztük az épületet. A képviselő úr közreműködésével olyan helyekre is bejutottunk, ahová a turistacsoportok általában nem léphetnek be. Megtekintettük például a híres Vadász termet, kimehettünk a Dunára nyíló középső erkélyre fotózkodni, a felsőházi teremben leülhettünk a képviselők székeibe. Az alsóházi karzatról betekinthettünk az Országgyűlés munkájába is. A koronánál Balogh Gábor, a miniszterelnök sporttanácsadója fogadott minket. Elbeszélgettünk a sportról, az olimpiáról, mint egykori öttusa világbajnok felidézte személyes élményeit is. Délután négy óra körül ért véget a látogatás. Nagyon tetszett mindenkinek és köszönjük a képviselő úrnak. Turistaként már jártam az Országházban, de olyan dolgokat is láthattunk most, ahová egyébként nem lehet bejutni, arról nem is beszélve, hogy a turisták ebédelni se szoktak az Országházban – sorolta örömmel az élményeket Kegyes Jenő.
Cs. L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

Diákolimpia III.korcsoport
Zárónapjához érkezett, röplabdában ma már a döntőket játszották a csapatok. A diákok a kánikulát figyelmen kívül hagyva rendkívül jó színvonalú mérkőzéseket játszottak, kiélez...
Miskolc Ma 2013-06-18
Szünidölő a Megyei Könyvtárban
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermek-könyvtárosai tartalmas nyári programokat állítottak össze a nyári szünetre. A Szünidölő programban délelőtt a Kismalac é...
Miskolc Ma 2013-06-18
Bemutatták a Traviata első felvonását
Nagy sikert aratott az Operafesztivál fő produkciója, Giuseppe Verdi Traviata-ja, melynek első felvonását tegnap este a Szinva teraszon mutatták be. A tavalyi Tosca-hoz hasonl...
Miskolc Ma 2013-06-18- Előadás Egressy Béniről - MUZSIKALAND Miskolc Ma 2013-06-18
- A szocialista Varga László a rekortán pálya kialakításáról Miskolc Ma 2013-06-18
- Virrasztás az egyetemért Miskolc Ma 2013-06-18
- Beszámolót tartott a NAV megyei igazgatósága Miskolc Ma 2013-06-18
- Új aljegyzőket neveztek ki Miskolc Ma 2013-06-18
Régiós állásajánlatok
- Haszongépjármű értékesítési képviselő Magyarországi vállalat
- Munkafelvevő MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. (szla: MAN Kft.)
- Ügyvezető PSP Siklóssy & Partner Vezetői Tanácsadó Kft.
- Üzletvezető Promod Hungary Kft.
- Területi képviselő EPAMEDIA HUNGARY Zrt.
- Kis- és középvállalati asszisztens - Miskolc Raiffeisen Bank Zrt.
- Jogi szakreferens Jogi és Koordinációs Osztály
- Slepptúrás üzletkötő Kovács és Szalay Kft.
- Kiemelt értékesítő Miskolcra (O-172) Tech People Hungary Kft.
- óvónő Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Megbízott ügyvezető: Molnár Péter
- Megbízott főszerkesztő: Nagy Erika
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek



Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.