Városinfó
Népkerti majális: polgári hangulat, középpontban a családok
2012-04-25 16:31

Megújult formában, a családokra fókuszáló programokkal és új helyszínen, a Népkertben rendezik meg idén a május 1-jei majálist. Az új formával a régi polgári tavaszköszöntő ünnepeket kívánja felidézni a város – hangzott el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán, a Népkerti Vigadóban.
Kákóczki András, a polgármesteri hivatal Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztályának vezetője emlékeztetett, az elmúlt évben kezdődött meg a városi ünnepek megújítása olyan módon, hogy a családokra koncentráljanak, így szólítsák meg a város lakosságát.– Ebben a szellemben újítottuk meg idén a május 1-jei majálist is, bízunk benne, hogy a hosszú hétvége utolsó napján nagyon sok miskolcit fognak majd kicsábítani a kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes szórakozási lehetőséget kínáló programok a régi-új helyszínre, a Népkertbe – mondta Kákóczki András. Régi-új, hiszen, mint elhangzott az 1950-es évekig minden évben ott tartották a majálist.

– Ezeket a régi, polgári majálisokat szeretnénk felidézni, olyan családi programokkal, melyek kellően színvonalasak, ezáltal méltóak egy igazi városi ünnephez – tette hozzá Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere. A városvezető megerősítette, tudatos tehát, hogy egy teljesen új megközelítésből kezdték szervezni a közelgő ünnepet, mint mondta, a családi programok tavaly augusztus 20-án, és idén március 15-én is nagy sikert arattak, így bíznak benne, hogy mind a programok sokakat vonzanak majd a belvárosba, ezáltal újra pezsgést adnak a régen oly’ népszerű városi parknak.
Térzene, koncertek, egész napos programok
Kiss Ákosné Gonda Erika a rendezvény szervezője elmondta, a térség önkormányzati képviselője, Eperjesi Erika is támogatta azt, hogy újból élővé varázsolják a Népkertet, a múltszázad elejének hangulatának megidézésével. A programokról szólva elmondta, a legfontosabb az volt, hogy mindenkinek megfelelő szórakozási lehetőséget nyújtsanak elérhető árak mellett.
– A népkerti majális reggel kilenckor kezdődik a Sportcsarnok előtt a Bányász Fúvószenekar ébresztőjével, a térzene majd később a régi zenepavilon helyén a Népkert központjában folytatódik. Ezt követően 10 órától a mazsorettek bemutatója nyitja meg a színpadi programokat, őket pedig a Diridongó együttes zenés műsora követi. Ezután a Ködmön együttes táncosai szórakoztatják a majálisozókat múlt század eleji táncrenddel. A jó ebédhez a nótát Bordás József és zenekara szolgáltatja majd délben, és mivel ebéd után fontos a mozgás, ezt köveően Zumba fitness bemutatón lehet majd részt venni – sorolta a délelőtti programokat Gonda Erika.

– Délután 3 órakor Kriza Ákos, Miskolc polgármestere köszönti majd a miskolciakat, amit a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek – Eperjesi Erika, Kincses Károly, Jeney Gábor és Kriston Milán – előadása következik majd, ahol nosztalgia slágerek, operett és musical dalok szólalnak majd meg. Délután négytől a Kismalac és a farkasok című bábjátékot adja elő a Kalamajka bábszínház, fél hattól este nyolcig pedig utcabál lesz a Fantom zenekarral – zárta Gonda Erika. A Fantom zenekar egyébként hazánk egyik legjobb tribute zenekara és csak a legnagyobb magyar rock slágerek találhatók meg repertoárján. Tagjai, Danics Dóra (Bach Szilvia lánya), a Bíborszélből ismert Kacsa és a KFT zenekar frontembere Laár András is.
Ünnepeljünk együtt!
A majálison a Magyarok Szövetsége egy rendhagyó, régi hagyományokat felelevenítő programmal képviselteti magát, megterítik a Nők Asztalát, emlékezve a már elfeledett Mária napi vallási ünnepre és a közelgő anyák napjára. De számos egyéb különlegességgel is várják a miskolciakat, lesz májusfaállítás, veterán autó kiállítás, monociklis bemutató, extrém gördeszka és akrobatikus kerékpár bemutató a népkert skate parkjában a legkisebbeket pedig játszóház, ugráló vár, óriáscsúszda, ringlispír trambulin, pónilovagoltatás, fotózás korabeli ruhákban, baranta bemutató és kisvonat is vár majd mindenkit.
A Népkertbe költözik egyébként a majálissal együtt a legtöbb párt és civil szervezet is – itt fog ünnepelni többek között a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a Munkáspárt is – utóbbi párt a csanyiki koszorúzást követően csatlakozik a belvárosi programokhoz.
Az ételekről, italokról a Népkerti Vigadó gondoskodik, a környéket meghatározó épületükben és a Népkert több pontján várják majd ételekkel, italokkal kedvező áron a majálisozókat. A program biztonsága érdekében a közterület-felügyelők, a polgárőrök és a rendőrség is a helyszínen lesz, a Városgazda pedig a takarítással, a plusz kukák kihelyezésével és a sportcsarnok előtti nyilvános illemhelyiségek kinyitásával járul hozzá a program sikeréhez.
– Kérjük tehát a családokkal, hogy akár egy pokróccal a hónuk alatt jöjjenek ki május elsején a Népkertbe, akár kerékpárral, akár autóval vagy akár tömegközlekedéssel (az MVK Zrt. napközben igény esetén, este, a programok végével, este nyolc után viszont szervezetten lesznek rásegítő járatok), és töltsük együtt ezt a napot – zárta Kissné Gonda Erika.
A programokról részletesen a minap.hu programajánlójában olvashat.
Tajthy Ákos
Kapcsolódó tartalmak
Baranta Világkupa Miskolcon
Tíz ország több mint százharminc versenyzője méri össze tudását Európából és Ázsiából a Baranta Világkupán, amelyet május 18-20.-án rendezne...
Népkerti időutazás, Szinyei Merse Pál nyomdokain
Szinyei Merse Pál albuma, Dobrossy István helytörténeti munkája, valamint divattörténeti, viselkedéstörténeti leírások alapján rekonstruáltá...
Polgári Majális a Népkertben
Megújult formában, a családokra fókuszáló programokkal és új helyszínen, a Népkertben rendezték meg idén a május 1-jei majálist. Az új formá...
Hétvégén az állatkertben
A hosszú hétvége félidejében, vasárnap, a jó időben sokan látogattak ki a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba, ahol látványetetéssel, s termé...
Rendkívüli hétvége – akcióval
Az MVK a négynapos hosszú hétvégére meghosszabbítja a hétvégi családi jegy, valamint a 3 napos turistajegy érvényességét, így azok mind a né...
Akciós MVK-jegyek a hosszú hétvégére
Az MVK az április 28. és május 1. közötti négynapos hosszú hétvégére meghosszabbítja a hétvégi családi jegy, valamint a 3 napos turistajegy...
Népkerti majális
A Népkertben rendezik meg idén a munka ünnepét, amelyen ezúttal a családi programokra fókuszálnak a városban....
A Csanyik helyett a belvárosban
Idén a Csanyik helyett a Népkertben rendezi meg az önkormányzat a május elseji ünnepséget, mely a miskolci családok majálisa lesz....
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Alkatrész értékesítő BECK AND PARTNERS Kft.
- egyetemi tanár Közigállás portál
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Házias hostess/host Prohumán 2004 Kft.
- Mérnök értékesítő Ipari gyártó-szolgáltató és kereskedő cég
- Tesztmérnök TESK Tanácsadó Kft.
- Java Software Developer (IGy) Tech People Hungary Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
lényeglátó