Városinfó
Mindenki szereti a hibrid buszt
2012-04-26 14:40
Az utazóközönség 81 százaléka elégedett a Volvo hibridmeghajtású buszával, melyet az MVK Zrt. április óta tesztel Miskolcon – ez derült ki a buszon kihelyezett, az utasok által kitöltött tesztlapoknak az összegzéséből. Az MVK tapasztalatai is rendkívül kedvezőek, 25 százalékos megtakarítást értek el már az első hónapban vele az elmúlt hónaphoz képest azokon a vonalakon, ahol a jármű közlekedett.
Mint arról korábban a minap.hu is beszámolt, az MVK Zrt. három éven keresztül üzemelteti a VOLVO 7700 Hybrid típusú autóbuszt. A teszt célja, hogy a társaság üzemi körülmények között gyűjtsön tapasztalatokat a hibrid technológia üzemeltetési és forgalmi tulajdonságairól. A jármű menetrend szerinti járatként a 3A-s, 8-as, 11-es, 24-es, 29-es és 21-es viszonylatokon közlekedett eddig. Az utazóközönség összességében elégedett a hibrid járművel, leginkább a jármű külső megjelenése és a felszállási körülmények nyerték el tetszésüket, de nagy sikere a járműnek az is, hogy sokkal csendesebb a megszokottnál.Az MVK, mint üzemeltető szerint az alacsonypadlós kivitelű, szóló autóbusz külső megjelenése mindenben megfelel a mai kor követelményeinek, a karosszéria igényes kidolgozású, szép formavilágú. A világító és jelző berendezései esztétikusak, jól illenek az autóbuszhoz. A dízelmotor teljesítménye jó, a tesztelés során megfelelő gyorsítást, motorfékezésen alapuló lassítást tesz lehetővé. Az utastérben található nagyméretű ablakok lehetővé teszik a természetes szellőzést is. A három, normál méretű utastéri ajtó pedig megfelelően biztosítja az utasok le- és felszállását.
A tesztelési időszak alatt ez idáig szerzett tapasztalatok alapján a sofőrök tapasztalata az, hogy az autóbusz kormányzása átlagon felüli. Ennek oka, hogy a mellső kerekek nagymértékben mindkét oldalirányban elfordíthatóak, ezáltal a jármű képes az eddig ismert típusoktól eltérően, jóval kisebb fordulókörben megfordulni. A fékrendszerről az a tapasztalat, hogy üres, mind utas-terhelt állapotban „utasbarát” fékezést tesz lehetővé, akár üzemi, akár intenzív fékezés esetén is. A jármű fogyasztását tekintve a márciusi tankolási eredményekkel összehasonlítva 25 százalékos megtakarítás volt tapasztalható.
- Ez egészen pontosan úgy néz ki, hogy az adott viszonylatokon, ahol a hibrid busz járt, összevetették szakembereink a fogyasztást a márciusival, ennek alapján állt össze a 25 százalékkal kisebb fogyasztás - mondta Csontos Ágnes, az MVk Zrt. PR-főmunkatársa.
A árművezetők beszámolói alapján az autóbusz vezetéstechnikája különbözik a dízelmotorral szerelt általunk tesztelt autóbuszok vezetéstechnikájától. Elinduláskor villanymotor mozgatja az autóbuszt, 20 km/h sebesség elérése után pedig beindul a dízelmotor, így például, ha egy megállóhely után 100-150 méter távolságra található forgalomirányító jelzőlámpa tilos jelzést mutat, ebben az esetben a villanymotor hajtotta jármű környezetkímélő üzemmódban halad a kereszteződésig.
minap.hu
Kapcsolódó tartalmak
MAN hibrid busz rótta Miskolc útjait
Újabb hibrid buszt teszel a napokban az MVK Zrt. A MAN típusú jármű május 5-e óta szállít menetrend szerint utasokat különböző városi járato...
Ismét hibridbusz Miskolcon
Újabb, ezúttal egy MAN típusú hibrid buszt tesztel május 3. és 10. között a Miskolc Városi Közlekedési Zrt....
Munkába állt a hibrid busz
Hivatalosan is munkába állt, azaz menetrend szerint utasokat is szállított kedden reggeltől a Volvo tegnap bemutatott hibrid busza. Az autób...
A jövő autóbusza – hibrid járművet tesztel az MVK
Miskolcon tesztelik áprilistól a Volvo Hungária Kft hibrid autóbuszát. A jármű mintegy három éven át lesz a városban, az autóbusz a jövőben...
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Hegesztőgép, hegesztőrobot szerviz munkatárs (TESK-4869-13) TESK Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.