Városinfó
Nincs gondozási díj, emelkedett az étkezés ára
2012-04-27 17:07
Miskolcon nem vezetik be bölcsődei gondozási díjat, erről döntött csütörtökön a közgyűlés. A nehéz gazdasági helyzet és a 2008 óta változatlan díj miatt azonban az étkezésért fizetendő díjakat meg kellett emelni – ám ez még így is az országos átlag alatt marad.
Mint arról közgyűlési tudósításunkban már beszámoltunk, Miskolcon amellett foglaltak állást, hogy a gondozási díj bevezetése nem indokolt, így erre nem tettek javaslatot. Kiss Gábor alpolgármester azonban elmondta, az étkezési díjat 2008 óta nem emelték, most egy kisebb emelést javasoltak, ami után még mindig az országos átlag alatt marad a miskolci díj mértéke.Az étkeztetésért fizetendő térítési díj 2008 óta 275,-Ft+ÁFA az az 349,-Ft. Május 1-től ez az összeg – az infláció mértékével azonos módon – 430 forintra emelkedik a miskolci bölcsődékben.
Ahogy azonban a közgyűlésen is elhangzott, van lehetőség arra, hogy szociális rászorultság esetén ez az összeg csökkenthető legyen. Jogszabály alapján, a gyermekélelmezés esetén a térítési díj 100 %-át (normatív) kedvezményként kell biztosítani, ha a kisgyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, 50 %-át (normatív) kedvezményként kell biztosítani, ha a család három vagy több gyermeket nevel (gyermekenként jár a kedvezmény), vagy tartósan beteg vagy fogyatékos kisgyermek ellátását biztosítja a bölcsőde.
Miskolc városa a törvény adta lehetőségen túl – a nehéz gazdasági helyzete ellenéri is – saját rendeletében, önként vállalt feladataként, lehetőséget biztosít az egyedi térítési díjtámogatás igénybevételére is – tájékoztatott Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.
A térítési díj emelésének oka elsősorban az a jelenlegi helyzet, amelyben az állami támogatás a fenntartási költségeknek csupán a 35-40%-át fedezi. Az étkezési térítési díjon kívül a többit a fenntartóknak kell hozzátenni. Az önkormányzatokra így az intézmények működtetése során jelentős teher hárul, amely az utóbbi idők pénzügyi válsága következtében sok esetben a bölcsőde fenntartását is veszélyeztetheti. A magas költségek miatt a világon szinte mindenütt fizetni kell a bölcsődei ellátásért. A Megyei Jogú Városok Szövetsége által készített összesítésből kiderül, hogy a városlakók szociális helyzetét figyelembe véve ez a változás is szerényebb mértékű, mint bárhol máshol.
Díjak máshol
Eger Megyei Jogú Városban májustól összesen 560 forint a napi étkezés és gondozási díj az eddigi 518 Ft. helyett.
Legfeljebb havi tízezer forintos gondozási díjat kell majd fizetniük szeptembertől az érdi bölcsődések szüleinek.
Zalaegerszegen már korábban döntöttek az egységes bölcsődei térítési díj bevezetéséről. Ott – a 403 forintos napi étkezési díjon felül – napi 240 forintos gondozási díjat kell fizetni.
Szolnokon 2012. február 1-től a gyermekélelmezés költsége bruttó 423 Ft/ellátási nap és a gondozás térítési díja 236 Ft/ellátási nap.
MTI
Kapcsolódó tartalmak
Nem tervezik a gondozási díj bevezetését Miskolcon
Egyelőre nem tervezi Miskolc, hogy gondozási díjat vezetne be a város bölcsődéiben áprilistól, csupán az étkezésért fizetendő térítési díj i...
"Nem mindegy, milyen körülmények fogadják a látogatókat..."
Idén új burkolatot kapnak az utak, sétányok a Népkertben, és a padokat is kicserélik - tudtuk meg Eperjesi Erikától, a terület önkormányzati...
Újabb bölcsődék újulnak meg
A Katica a Diósgyőri és a Mesemalom bölcsődéknél is felújítási munkák kezdődnek az idén, összesen több mint 90 millió forint értékben....
Varázslatos játéksziget kicsiknek és nagyoknak
Új funkciót kap a II. sz. Bölcsőde, ahol február 13-án elindul a „Játéksziget” program....
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Göőz József Általános Iskola - intézményvezető Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.