Közélet
Kapaszkodó a fogvatartottaknak
2012-05-05 12:39
A Drogambulancia Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Kapaszkodó név alatt közös, uniós finanszírozású projektet indított a nehezen integrálható, veszélyeztetett fogvatartottak számára.

A Fazekas utcai BV Intézet kultúrtermében péntek délelőtt Joó László ezredes, az intézet parancsnoka ismertette a januárban indított, jövő október végéig tartó projektet, amely keretében 100 fő „megszólítását” tervezik.
– A fogvatartottak körében nagy a lemaradás iskolázottság, kommunikációs készség és egyéb személyiségjegyek alapján is. Olyam kompetenciák hiányoznak, amelyek nélkül nem lehet például képzésbe bevonni őket. Ennek a projektnek a felzárkóztatás a célja – foglalta össze a TÁMOP által támogatott programban való részvétel okát a parancsnok, aki emellett két önerős programról is szólt.
– A fiatalkorúak kiskertművelést tanulnak a szakkör keretében. Természetesen nem egyetemi színvonalú agrárképzésről van szó. Főleg vidékről érkeztek a fogvatartottak, de nincs semmilyen mezőgazdasági tapasztalatuk, sőt általában a szüleiknek sem. A fiatalkorúak intézetében felásták az udvar egy részét és konyhakerti művelésbe kezdtek. Ha szabadulásuk után néhány rendbe teszi a portát, felássa az udvart már megérte – jelentette ki Joó László, aki kérdésre válaszolva elmondta, hogy az intézetben végzett képzések, fejlesztések hatékonyságát senki sem méri szabadulás után, így az eredményességről sem tud tájékoztatást adni.
Az intézet másik programja keretében vakvezető kutyák képzését szeretnék beindítani. A tervek szerint két kutya érkezik majd, amelyet négy elítélt fog „szocializálni”, nevelni. A parancsnok reményei szerint az állatokkal foglalkozás hatására a rabok személyisége is pozitív irányba változik, fejlődik.
Juhászné Ceglédi Tünde projektvezető emlékeztetett arra, hogy a Drogambulancia Alapítványnak több közös programja is volt már a BV-vel, amely először drogprevencióval indult, majd kibővült más területekre is. A társadalomba vezetést célozták meg. A Kapaszkodó projektnek is ez a célja. Összesen 100 főt szeretnének bevonni, amelyből már 40 megtörtént, a többit pedig majd év közben.
Csoportfoglalkozásokon és egyéni, mentori támogatással szeretnének fejleszteni a fogvatartottak (elítéltek és előzetesben lévő, önkéntes résztvevők) készségeit, képességeit. Lengyel Anett, szakmai vezető kiegészítésként hozzá tette, hogy valójában egy nulladik, egyénre szabott lépcsőről van szó. A programban négy mentor vesz részt, mint állandó kapcsolattartók, illetve egy-egy pszichológus és fejlesztőpedagógus. Az önismereti személyiségfejlesztéstől az életvezetésen át a pénzkezelésig számos hasznos dolog szerepel a tervek közt. Az induláskor és a tanfolyam zárásakor is felmérést készítenek, amely választ ad majd a képzés hatékonyságára. Ezt követően a tervek szerint két fogvatartott állt volna a sajtó rendelkezésére, azonban végül csak egy lett belőle. Társa ugyanis szerdán szabadult, ígérete alapján várták vissza az „élménybeszámolóra” azonban nem érkezett meg…
– Azért jelentkeztem, mert értelmét látom amit csinálnak, segítenek visszailleszkedni
a társadalomba. Vannak olyan kapcsolataik, ahol munkahelyet lehet szerezni – magyarázta részvételének okát Terebessy László, aki már hetedik hónapja lakója a „kóternak”. Elmondása szerint magánokirat hamisítás és adócsalás vádolják, jelenleg előzetesben van, ítéletre vár. Személy és vagyonvédelem területén tevékenykedett, mint ügyvezető igazgató. Csak mosolygott, de nem válaszolt, amikor szóba hoztuk, hogy esetleg elfelejtette bejelenteni az őröket? Minden esetre most rá vigyáznak állami őrök… Eltiltás miatt kénytelen lesz más tevékenység után nézni, ezért is jelentkezett erre a programra. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy László nem tartozik a klasszikus elítéltek kategóriájába, inkább a kivétel.Cs. L.
Kapcsolódó tartalmak
Naperőmű a börtön tetején
A Fazekas utcai börtönben munkára fogták a Napot! Ugyanis egy KEOP pályázat keretében 100 százalékos támogatás mellett naperőművet épített...
A drogról, őszintén
Országos irodalmi és drogprevenciós körútján Miskolcra látogat a város szülötte, Kubiszyn Viktor, aki Drognapló című önéletrajzi-dokumentumr...
A büntetés-végrehajtásban nem lesz Amerika
Új gyakorlatok és kihívások a büntetés-végrehajtásban címmel tartottak szakmai konferenciát kedden, a Miskolci Egyetemen. Mint kiderült a sz...
Négy év után kattant a bilincs
Kommandósok fogtak el két budapesti férfit, akiket különböző szervek már négy éve köröztek különféle bűncselekmények, illetve jogerős bört...
Tűz a Csillag börtönben
Tűz ütött ki a szegedi Csillag börtön 1-es blokkjának kazánházában pénteken kora délután....
Cozma-gyilkosság: enyhítették a fővádlottak büntetését
Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett ítéletében a Győri Ítélőt...
Embercsempészetért ítéltek el egy magyart Észak-Írországban
Embercsempészet és üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt ítéltek börtönre Észak-Írországban egy magyar férfit - írta kedden honlapján az UTV...
Parmalat-per: 17 évet kapott a vezér!
Tizenhét év tíz hónap börtönre ítélte a bolognai fellebbviteli bíróság az eddigi legnagyobb olasz vállalati csődért felelősnek tartott Calli...
Friss videók

Diákolimpia III.korcsoport
Zárónapjához érkezett, röplabdában ma már a döntőket játszották a csapatok. A diákok a kánikulát figyelmen kívül hagyva rendkívül jó színvonalú mérkőzéseket játszottak, kiélez...
Miskolc Ma 2013-06-18
Szünidölő a Megyei Könyvtárban
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermek-könyvtárosai tartalmas nyári programokat állítottak össze a nyári szünetre. A Szünidölő programban délelőtt a Kismalac é...
Miskolc Ma 2013-06-18
Bemutatták a Traviata első felvonását
Nagy sikert aratott az Operafesztivál fő produkciója, Giuseppe Verdi Traviata-ja, melynek első felvonását tegnap este a Szinva teraszon mutatták be. A tavalyi Tosca-hoz hasonl...
Miskolc Ma 2013-06-18- Előadás Egressy Béniről - MUZSIKALAND Miskolc Ma 2013-06-18
- A szocialista Varga László a rekortán pálya kialakításáról Miskolc Ma 2013-06-18
- Virrasztás az egyetemért Miskolc Ma 2013-06-18
- Beszámolót tartott a NAV megyei igazgatósága Miskolc Ma 2013-06-18
- Új aljegyzőket neveztek ki Miskolc Ma 2013-06-18
Régiós állásajánlatok
- Munkafelvevő MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. (szla: MAN Kft.)
- Üzletvezető Promod Hungary Kft.
- Haszongépjármű értékesítési képviselő Magyarországi vállalat
- Ügyvezető PSP Siklóssy & Partner Vezetői Tanácsadó Kft.
- Területi képviselő EPAMEDIA HUNGARY Zrt.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Key Account Manager FMCG BIOPHARMA Kft.
- Pénzügyi tanácsadó / Hitelkártya értékesítő Tesco Pénzügyi Partner
- biológia-technika szakos tanár Közigállás portál
- Műszaki Igazgató Trenkwalder Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Megbízott ügyvezető: Molnár Péter
- Megbízott főszerkesztő: Nagy Erika
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek



Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.