https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Városinfó

Miskolc város napja – színes programok három napon át

2012-05-09 13:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE varosnap_sajtotaj_120509_ja_7a.jpg

Színes programokkal, többek között koncertekkel, játszóházzal, vetélkedőkkel is várják a miskolciakat május 11-én, Miskolc napján a belváros több pontján. A pénteki ünnepi közgyűlésen adják át a város kitüntetéseit, a programok pedig folytatódnak egész hétvégén.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere emlékeztetett, azért május 11-én ünnepeljük Miskolc város napját, mert 1909-ben ezen a napon látta el kézjegyével Ferenc József azt a címeres kiváltságlevelet, mellyel törvényhatósági jogú város lett Miskolc (az erről szóló törvényt egyébként korábban, 1907-ben fogadták el). Mint mondta, ezzel zárult le az a polgárosodási folyamat, mely 1867-ben a kiegyezést követően indult városunkban, és amelynek célja egyebek mellett az volt, hogy Miskolc kikerüljön a megyei fennhatóság alól.

– 1992-ben döntött úgy a város akkori vezetése – miután a város ismét kikerült a megyei igazgatás alól, megyei jogú város lett –, hogy május 11-ét, vagyis a törvényhatósági jogállásról szóló irat aláírásának napját fogja a város napjaként ünnepelni – mondta Kriza Ákos. Kiemelte, Miskolcon hagyomány, hogy ezen a napon adják át a városi kitüntetéseket azoknak a személyeknek, akik sokat tettek Miskolcért. Emellett pedig színes programokkal várják minden évben a miskolciakat.

– Az idei programok szervezésénél az volt a fő célunk, hogy a többi városi ünnephez hasonlóan most is minőségi szórakoztatást tudjunk biztosítani kicsiknek, nagyoknak, mindenkinek, aki úgy dönt, hogy kilátogat a város több pontján zajló programokra – hangsúlyozta Kriza Ákos.

varosnap_sajtotaj_120509_ja_7.jpg

A programokról részletesen Kákóczki András, a Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztály vezetője beszélt. Hangsúlyozta, bár a város napja május 11-én van, ez a hétvége Miskolcon akár hosszú hétvégének is tekinthető, hiszen a programok három napon át zajlanak majd, több helyszínen.

– Pénteken, a hivatalos városünnepen elsősorban a belvárosban, többek között a Szent István téren és környékén, az Erzsébet téren, a Herman Ottó Múzeum papszeri épületében, a Fazekas Utcai Általános Iskolában, a Miskolci Galériában és a Generali Aréna előtt zajlanak majd a programok – mondta Kákóczki András.

Ünnepi közgyűlés, hálaadó istentisztelet


A hivatalos ünnepség reggel 8 órakor kezdődik a kegyeleti megemlékezéssel, Miskolc volt polgármestereinek és kiemelkedő személyeinek sírjánál, majd 11 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban az ünnepi közgyűléssel folytatódnak, itt adják át a város kitüntető címeit és díjait. A közgyűlésen közreműködik a Fráter Kórus és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet is (előbbi Regős Zsolt, utóbbi Zobay Béla vezetésével).

Délután 4 órakor hálaadó ökumenikus istentisztelet lesz a városért, a belvárosi evangélikus templomban, 5-től pedig a Miskolci Kamarakórus Fesztivál nyitóhangversenye veszi kezdetét a Zenepalota hangversenytermében.

kormoran-110511ml1.jpg

Délután 6 órától „Akikre büszkék vagyunk” címmel a Miskolci Majorettek és pom-pom lányok vezetésével Miskolc sportolóinak parádés felvonulása lesz a Villanyrendőrtől a Városház térig. A programokat este hét órától a Kormorán koncertje zárja (képünk tavalyi koncertjükön készült) a Városház téren.

Játszóház, egészségnap, sport, kiállítás, koncert

A fentiek mellett – mint arra Kriza Ákos polgármester is utalt – színes programok várják az érdeklődőket. Az Erzsébet téren Egészségnap lesz a miskolciakért reggel 8 és délután 2 óra között, ahol 4 szűrőbuszon különféle szűrővizsgálaton – többek között tüdőszűrés, vérnyomás-, vércukorszintmérés, csontsűrűség-vizsgálat, EKG, látás- és hallásvizsgálat – vehet részt bárki.

A Szent István téren 10 és délután 5 óra között Játszóház lesz az Europe Direct Európai Bizottságának Miskolci Központja és a polgármesteri hivatal szervezésében, és szintén ez alatt az idő alatt „Egy kiállítás gépei” címmel lesz rendhagyó kiállítás a Miskolc Holding Zrt. különleges járműveiből a Szent István tér mögötti parkolóban.

varosnap_110511_ja_45.jpg

– A kiállításon veteránbusz, hókotró, földrakéta, füstködgenerátor és több egyéb látványos gép is látható lesz, és azok a szakemberek fognak bemutatni, akik ezeket használták. A veteránbusszal pedig az MVK Zrt. szervezésében városnéző körúton is részt lehet majd venni pénteken, a kiállítás helyszínéről indulva 11, 14, 15 és 16 órától – mondta Kákóczki András.

A Szinva teraszon – immár hagyományosan – a Civil Kavalkád című programon a városban működő civil szervezetek, öntevékeny csoportok egészségügyi, szociális, oktatási és közművelődési intézmények mutatkoznak majd be.  

A nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezi a Város Napi Bűnmegelőzési Vetélkedőt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Nevelési, Logopédiai, Pályaválasztási Tanácsadó és Pedagógiai Intézettel és a Miskolci Rendőrkapitánysággal. A Bünmegelőzési Centrum szervezésében pedig a Fazekas Utcai Általános Iskolában az iskola felső tagozatosainak érzékenyítő tréninget szerveznek.
varosnap2010.jpg

A hagyományokhoz híven idén is lesz Floorball bajnokság a Generali Arénában, illetve váltófutás a NAV székház és a Szigligeti tér között. A művészet rajongóira is gondoltak a szervezők, a hétvégén egyebek mellett Irodalmi fonó, Muzsikáló Orvosok komolyzenei hangverseny is lesz, de megnyílik a Város és polgára, Miskolc tervezett új állandó várostörténeti kiállítása is a Herman Ottó Múzeum papszeri kiállítási épületében. A Művészetek Házában pedig pénteken és szombaton Cseh Film- és Sörnapokat tartanak, koncertekkel körítve.

A programokról részletesen a minap.hu programajánlójában, IDE kattintva olvashat!

Tajthy Ákos
Fotó: Juhász Ákos, Mocsári L. archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Kapcsolódó tartalmak

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu