Városinfó
Interaktív programokkal készül a Miskolc Holding
2012-05-10 11:20

Egy kiállítás gépei címmel rendez interaktív programot május 11-én, Miskolc város napján délelőtt 10 és délután 5 óra között a Miskolc Holding Zrt. a Szent István tér mögötti parkolóban, de lesznek programok az Erzsébet téren, és díjmentes városnézésre is lesz lehetőség.
A városi vagyonkezelő a tagvállalatainál jellemző speciális járművekből rendez tárlatot, melyen az érdeklődőknek járművek szakértőitől tájékoztatást is kaphatnak azok működéséről, a tagvállalat és a város életében betöltött szerepéről. Ezeket az autókat, járműveket, gépeket szinte nap mint nap látjuk, találkozunk velük az utcákon, de sokszor nem tudjuk, hogyan, mi módon működnek, milyen feladatokat látnak el.A kiállított járművek, gépek között éppúgy megtalálható majd a múlt, mint a jelen és a jövő is.
Múlt, jelen, jövő
A múltat képviseli majd például az Ikarus 31-es veterán busz és a szintén veterán Tűzoltó (locsoló) autó. Az Ikarus 31-es típusú veterán buszból Miskolcon 16 db közlekedett 1957-1966 között. Az Ikarus 31 a gyár egyik univerzális típusa volt, a gyártás az ötvenes évek végétől a hetvenes évek elejéig tartott. Ez a jármű 1959-ben készült, 2004-ben került az MVK Zrt.-hez roncs állapotban, de a szakemberek gondos munkájának köszönhetően, a restaurálás során a felújított vázra 90 százalékban az eredeti lemezek kerültek vissza, így igazi kuriózum.
Skoda Liaz 8 hengeres "nyugdíjas" tűzoltó autó, amely képes vizet tárolóból felszívni és vezetékes rendszerről egyaránt tölteni. Hőségriadó esetén az aszfaltburkolat és a villamos sínek locsolására alkalmas, faültetés, virágültetés időszakában kertészeti célú locsolásra is használják.
A jelenre, és már kicsit a jövőre is bőven lesznek érdekes példák. Ilyen az ipari kamerás autó, a jószerével csak télen látható hókotró, vagy a "kukás autó", de lesz füstköd generátor és a Grundomat földrakéta is.
E két utóbbi közül a ködfejlesztő berendezés egészségre ártalmatlan petróleum származékból készít fehér színű ködöt, amely az illegálisan kialakított, szabálytalan csapadékbekötések felderítésében nyújt segítséget.
A Grundomat földrakéta pedig a kompresszor által előállított sűrített levegő energiáját felhasználva halad a talajban, így a tömörített falú talajüregben elhelyezhető a kívánt vezeték. Ez a gép a közmű vezetékek kitakarás nélküli építésénél rendkívül gazdaságos, a már beállt épített környezetekben használják.

A jövőt hírnöke a VOLVO 7700 Hybrid busz, amely az egyik legkörnyezetkímélőbb autóbusz. Az autóbusz hibrid meghajtással rendelkezik, dízel- és egy villanymotor is található benne, melyek akár egymással párhuzamosan is hajthatják a járművet. Ez a technológia 25 százalékos üzemanyag-megtakarítást eredményez. Elinduláskor, illetve kis sebességnél a járművet a villanymotor hajtja, így ilyenkor a környezetszennyezés és a zajszennyezés is nulla.
Masszázs, Szauna Szeánsz, városnézés
Akik pedig egy kis feltöltődésre, relaxációra vágynak, felkereshetik a Miskolci Turisztikai Kft. sátrát az Erzsébet téren, ahol igénybe vehetnek egy 5 perces vállövi (hát, nyak, váll) masszázst, valamint "kipróbálhatják" a Szauna Szeánszot "szárazon".
A látogatók szomját miskolci csapvízből készített szóda fogja enyhíteni.
Mint arról beszámoltunk, idén is lesz városnézésre lehetőség az MVK Zrt. veterán autóbuszával Idén a Szent István téri parkolóból fog indulni a pénteki napon 11, 14, 15, 16 órakor a jármű, amelyen az utazás díjmentesen vehető igénybe, különleges szolgáltatásként pedig idegenvezetést is hallhatnak majd a veterán buszos "belváros nézésen".
A programok miatt az említett parkolót lezárják nagy részben május 11-én.
minap.hu
Kapcsolódó tartalmak
Miskolc napja: ünnepelt a város
Miskolc napján már reggeltől különböző programokkal várták a kicsiket és nagyokat a város több pontjára. Mindenki találhatott, és talált mé...
II. János Pál pápa színpadi művével érkeztek Miskolcra
Különleges, rendhagyó előadást láthattak Miskolc város napján a Miskolci Nemzeti Színház látogatói. Pénteken este a kassai Thália Színház ve...
A sétálóutcán vonulnak fel pénteken akikre büszkék vagyunk
Először vonulnak fel holnap este 6 órától a város napján Miskolc a sportolói a Villanyrendőr és a Városház tér között. A sportolók parádés ...
Egészségnap a miskolciakért az Erzsébet téren
Egészségnap lesz holnap a város napjához kapcsolódóan az Erzsébet téren a miskolciakért reggel 8 és délután 2 óra között....
Borangolás az újraéledő miskolci borkultúrában
Nem is igazi miskolci polgár az, akinek nincs egy borházzal ellátott pincéje – tartja a régi mondás. Helyi civil szervezetek a város t...
Miskolc napja: ingyenes parkolás a Régió Parknál
Ingyenes lesz a parkolás a város napján, azaz pénteken a Régió Park Kft parkolóiban....
Cseh sörök és cseh filmek a MÜHA-ban
Cseh film- és sörnapokat rendeznek Miskolc város napjához kapcsolódóan május 11-én és 12-én a Művészetek házában és az előtte lévő téren....
Nagyon rövid filmek fesztiválja Miskolcon is
Igazi filmmustrában lehet része a azoknak, akik a Művészetek Házába látogatnak a következő napokban. Május 11. és 13 között rendezik meg töb...
Város Napi Bűnmegelőzési Vetélkedő másodszor
Másodszor rendezik meg a Város Napi Bűnmegelőzési Vetélkedőt Miskolc város napjáhosolódóan most pénteken....
Megállítják a buszokat és villamosokat a város napján
Váltófutás és a város neves sportolóinak felvonulása miatt állítják meg Miskolc város napján a buszokat és villamosokat néhány percre –...
Miskolc város napja – színes programok három napon át
Színes programokkal, többek között koncertekkel, játszóházzal, vetélkedőkkel is várják a miskolciakat május 11-én, Miskolc napján a belváros...
Miskolc napja – a legfontosabb jogállásváltozásunkat ünnepeljük
Május 11-én ünnepeljük Miskolc város napját. Ez alkalomból pénteken és egész hétvégén színes programokkal várják a miskolciakat, de a hagyom...
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Értékesítő HSA Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.