Városinfó
Istentisztelet Miskolcért
2012-05-11 18:36
Hálaadó ökumenikus istentiszteletet tartottak pénteken, a város napján Miskolcért, a belvárosi evangélikus templomban.
Az istentisztelet elején köszöntötték a város, valamint a megjelent egyházak képviselőit, majd előbb Palánki Ferenc, a Mindszenti templom plébánosa beszélt arról, hogy az egyház hogyan vesz részt a város életében. Mint mondta, Miskolcon az ökumené valóban él az év minden napján, a városban jelenlévő egyházak jól tudnak együtt, közösségben dolgozni.
– Mi itt nem csak beszélünk a közös munkáról, de egymásnak a Krisztusban testvérei, barátai vagyunk – hangoztatta Palánki Ferenc.
A plébános elmondta, sok gonddal, problémával kell megküzdeni nap, mint nap városunkban, egyben bizodalmát fejezte ki, hogy ezek a nehéz sorsok megoldódnak, hiszen Miskolcon sokan akarnak tenni a városért. Hangsúlyozta, a városnak csak akkor van jövője, ha valóban Krisztus szeretete szerint éljük az életünket, és közösen dolgozunk Miskolcért.

– A hegyre épült várost azért nem lehet elrejteni a világ elől, mert Isten felé fordítja figyelmét. Legyünk mi is ilyen hegyre épült város, dolgozzunk úgy, hogy Miskolcról senki ne tudja a világ elől elrejteni – mondta Palánki Ferenc.
A plébános választ is adott arra, hogyan tegyük mindezt, mint mondta, „ha összeadjuk erőinket, közösen dolgozunk Miskolcért – függetlenül attól, hogy kinek mi a foglalkozása, abban a legjobbat nyújtva – akkor valóban olyan várost építhetünk, melynek értéke nem tud feledésbe merülni, melyet nem lehet elrejteni, így tudjuk segíteni Miskolcot, és az itt élőket”.
Szabó Sándor, lelkipásztor-képviselő, arról beszélt, hogy a lelkészként, és képviselőként hogyan tud segíteni Miskolcnak.
– Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy én lelkipásztor vagyok, és asz is szeretnék maradni életem végéig. Ez a hitvallásom és ebből az aspektusból élem meg képviselőségemet is, így próbálom segíteni Miskolcot – mondta Szabó Sándor.
Mint hozzátette, különleges kihívásnak, lehetőségnek tekinti, hogy lelkipásztor képviselőként szolgálhatja az urat és Miskolcot, és különleges lehetőség az is, hogy minderről éppen a város napján beszélhet.
– Lelkipásztorként kerültem be a városi közéletbe, így ismernek mindenhol, így lettem képviselő, tehetek a gyülekezet mellett egy városrészért. Mindez lehetőség és felelősség – mondta.

Szabó Sándor leszögezte, munkáját úgy kívánja végezni, hogy a szolgálat mellett céljának tekinti bevinni újból a közéletbe a kereszténység értékeit, hiszen a világ mára nagyon szekularizálódott, ezen szeretne változtatni.
A hivatalos városi programok este hét órakor a Kormorán koncertjével folytatódnak a Városház téren.
Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
Búcsú Péter, Pál tiszteletére
Ünnepi szentmisét, majd azt követően búcsút rendeztek vasárnap a mindszenti templomnál. A templomi közösség fontos szentekről emlékezik meg,...
Miskolc napja: ünnepelt a város
Miskolc napján már reggeltől különböző programokkal várták a kicsiket és nagyokat a város több pontjára. Mindenki találhatott, és talált mé...
II. János Pál pápa színpadi művével érkeztek Miskolcra
Különleges, rendhagyó előadást láthattak Miskolc város napján a Miskolci Nemzeti Színház látogatói. Pénteken este a kassai Thália Színház ve...
Ismét Kormorán koncert a Városház téren
Sokan látogattak ki a péntek este Miskolc napjának fénypontján a Kormorán koncertjére a Városház térre....
Friss videók

Diákolimpia III.korcsoport
Zárónapjához érkezett, röplabdában ma már a döntőket játszották a csapatok. A diákok a kánikulát figyelmen kívül hagyva rendkívül jó színvonalú mérkőzéseket játszottak, kiélez...
Miskolc Ma 2013-06-18
Szünidölő a Megyei Könyvtárban
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermek-könyvtárosai tartalmas nyári programokat állítottak össze a nyári szünetre. A Szünidölő programban délelőtt a Kismalac é...
Miskolc Ma 2013-06-18
Bemutatták a Traviata első felvonását
Nagy sikert aratott az Operafesztivál fő produkciója, Giuseppe Verdi Traviata-ja, melynek első felvonását tegnap este a Szinva teraszon mutatták be. A tavalyi Tosca-hoz hasonl...
Miskolc Ma 2013-06-18- Előadás Egressy Béniről - MUZSIKALAND Miskolc Ma 2013-06-18
- A szocialista Varga László a rekortán pálya kialakításáról Miskolc Ma 2013-06-18
- Virrasztás az egyetemért Miskolc Ma 2013-06-18
- Beszámolót tartott a NAV megyei igazgatósága Miskolc Ma 2013-06-18
- Új aljegyzőket neveztek ki Miskolc Ma 2013-06-18
Régiós állásajánlatok
- Munkafelvevő MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. (szla: MAN Kft.)
- Üzletvezető Promod Hungary Kft.
- Haszongépjármű értékesítési képviselő Magyarországi vállalat
- Ügyvezető PSP Siklóssy & Partner Vezetői Tanácsadó Kft.
- Területi képviselő EPAMEDIA HUNGARY Zrt.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Key Account Manager FMCG BIOPHARMA Kft.
- Pénzügyi tanácsadó / Hitelkártya értékesítő Tesco Pénzügyi Partner
- biológia-technika szakos tanár Közigállás portál
- Műszaki Igazgató Trenkwalder Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Megbízott ügyvezető: Molnár Péter
- Megbízott főszerkesztő: Nagy Erika
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.