Kultúra
Pólusokba tömörülhetnek a felsőoktatási intézmények
2012-05-14 12:55

A Miskolci Egyetem a szerdai rektori konferencián egyeztetett tervek szerint az egri és a gyöngyösi főiskolákkal együtt tartozna egy szervezeti egységbe. Azt, hogy megszűnnek-e képzések valamelyik intézményben, egyelőre nem lehet tudni.
A felsőoktatási intézmények új térképét mutatta be a miskolci egyetem rektora a múlt heti konferencián. Az ország északi részén ez a három intézmény alkotja majd az öt vidéki pólus egyikét. Az átszervezés egyik célja, hogy megszüntesse a rendszerben a párhuzamosságokat, vagyis hogy ne legyen azonos képzés egymáshoz közeli intézményekben.Úgy tudjuk, hogy az egri Eszterházy Károly Főiskola szándékai szerint integrálná a Sárospataki Főiskolai Kart, és a művészeti és pedagógusképzés központja lenne. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektora azt nem tudja elképzelni, hogy a Miskolci Egyetem irányítaná a két főiskolát, de azt igen, hogy az intézmények együtt dolgozzanak és pályázatokat nyújtsanak be.
Magda Sándor hozzátette, azt kellene letisztázni a minisztériumnak, hogy ne legyenek párhuzamos képzések az egy pólusba tartozó intézményeknél. Véleménye szerint például nem kellene engedélyezni, hogy turizmus-vendéglátás legyen Miskolcon, Egerben és Gyöngyösön is, hanem csak ott, ahol van tancukrászda, tankonyha, tanszálloda, vagyis minden feltétel adott.
Patkó Gyula szerint a kormány és a rektorok is tudják, hogy Miskolcnak fontos szerepe van a régió felzárkóztatásában, ezért az egyetem a jövőben is megőrzi majd vezető szerepét a régióban. Azt pedig nem tervezik, hogy a képzéseket költöztetnék el Miskolcról.
Mint mondja, a Miskolci Egyetem középiskolai tanárokat képez, az egri főiskola általános iskolai tanárokat képzett évszázadokig, Gyöngyös erőssége pedig a mezőgazdasági képzés. Valószínűnek tartja, hogy lesz racionalizálás, de nem gondol arra, hogy sürgős költöztetésről lenne szó.
A jövőben a felsőoktatás finanszírozásakor nem az intézmények, hanem a pólusok kapják majd a támogatást, annak érdekében, hogy hatékonyabban használhassák fel a forrásokat. Az intézmények júniusban készítik el azokat a terveket, amelyek a szervezeti átalakítás részleteiről szólnak. A felsőoktatási pólusok leghamarabb 2013-ban alakulhatnak meg.
Istenes Zs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
A rektori konferencia egyeztetne a felsőoktatás vagyongazdálkodásáról
A Magyar Rektori Konferencia egyeztetést kezdeményez az új vagyongazdálkodási szabályozás felsőoktatást érintő rendelkezéseiről a törvényjav...
„A hagyományok nagyon is élnek”
A Miskolci Egyetem tartalmas és vidám diákéletének fontos részét képezik a Miskolci Egyetemi Napok (MEN) hagyományőrző programjai, melynek ...
Sólyom László tart előadást az egyetemen
Az alkotmánybíráskodás esélyei címmel Sólyom László, az alkotmánybíróság és Magyarország volt elnöke tart előadást május 3-án, csütörtökön ...
Friss videók

Művészeti szabadegyetem 06-19
Balázsi Károly: Világkorszakok és múlandóság
Szabadegyetem 2013-06-19
Programelőzetes az Operafesztiválra
Csütörtökön is folytatódnak az Operafesztivál rendezvényei. Június 20-án este fél nyolctól a moszkvai Alekszej Ribnyikov Társulat a Juno és Avos című modern operát adja elő a ...
Miskolc Ma 2013-06-19
Tiszta forrásból koncert
Tiszta forrásból címmel adott koncertet a Fazekas Utcai Általános Iskola kórusa és zenekara a Kossuth utcai református templomban, kedden délután. A koncertet a miskolci vízkö...
Miskolc Ma 2013-06-19- Ismét duplázik a Miskolci Szimfonikus Zenekar Miskolc Ma 2013-06-19
- Hazug románc - próba Miskolc Ma 2013-06-19
- Don Perlimplin, Don Cristobal ősbemutatók az Operafesztiválon Miskolc Ma 2013-06-19
- Reagálás a Jobbik sajtótájékoztatójára Miskolc Ma 2013-06-19
- A Jobbik szerint pénzért tájékoztatnak Miskolc Ma 2013-06-19
Régiós állásajánlatok
- Üzletvezető Promod Hungary Kft.
- Haszongépjármű értékesítési képviselő Magyarországi vállalat
- Munkafelvevő MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. (szla: MAN Kft.)
- Ügyvezető PSP Siklóssy & Partner Vezetői Tanácsadó Kft.
- Cégvezető Kereskedelmi vállalkozás
- Rendszerkezelő TVK Nyrt.
- Bonafarm Mezőgazdasági Vezetőképző Program Bonafarm Zrt.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Porfestő specialista TESK Tanácsadó Kft.
- Orvoslátogató Gyógyszergyártó vállalat

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Megbízott ügyvezető: Molnár Péter
- Megbízott főszerkesztő: Nagy Erika
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek



Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.