Bulvár
Kislányt ütött el a busz
2012-05-14 13:31
Egy 15 éves kislány súlyos sérüléseket szenvedett, miután figyelmetlenül az úttestre lépett egy távolsági busz mögül.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain az elmúlt hét végén mindössze három személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Két könnyű és egy súlyos sérülésekkel végződő, amikor is egy 15 éves kislány, karját törte Parasznyán.A nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel járó közlekedési baleset elsődleges adatai alapján a lány május 11-én a kora délutáni órákban az egyik parasznyai buszmegállóban leszállt a járműről, majd körültekintés nélkül az úttestre lépett. A takarásban lévő lányt későn vette észre egy arra haladó személygépkocsi sofőrje, a fékezés és kormánymanőverek ellenére elütötte a gyalogost. A súlyos sérüléseket szenvedett parasznyai diáklányt kórházba szállították.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja a baleset körülményeit.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Pékáru eladó TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Területi képviselő LMLAND Kft.
- Mérnök értékesítő Ipari gyártó-szolgáltató és kereskedő cég
- Medical Scientific Liaison (MSL) Immunology UCB
- Mérnök értékesítő Aarenson Consulting Kft.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Területi képviselő Pannonfitt Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.