Közélet
Megalakult az új francia kormány
2012-05-16 21:18
Megalakult az új francia kormány. Az új baloldali kabinet összetételét szerda este hozta nyilvánosságra Párizsban Francois Hollande államfő, akit előző nap iktattak be hivatalába.
Hollande már kedden miniszterelnöknek nevezte ki Jean-Marc Ayrault-t, Nantes város polgármesterét, egy nappal később pedig az egyes tárcák vezetőinek nevét hozták nyilvánosságra. Az új kormány külügyminisztere az egykori miniszterelnök, Laurent Fabius lett, míg a pénzügyminisztérium élére Pierre Moscovici került.A munkaügyi tárcát Hollande egyik bizalmasa, Michel Sapin kapta, az újraiparosítás ügyeiért pedig Arnaud Montebourg, a szocialisták balszárnyának egyik vezetője felel majd.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

Csapatvilágbajnoki elődöntő, utolsó népkerti verseny
Főként a viadal második felében nyújtott magabiztos versenyzésnek köszönhetően az Egyesült Államok csapat nyerte meg salakmotor csapat világbajnokság miskolci elődöntőjét. A j...
Sportpercek 2013-05-21
Hatásosak a térfigyelő kamerák
Alkoholfogyasztás közterületen és engedély nélkül közlekedő autósok a védett övezetben - leggyakrabban ilyen szabálysértéseket észlelnek a térfigyelő kamerákkal. A felvételek ...
Miskolc Ma 2013-05-21
Kuruc Vigasságok beharangozó
Negyedik alkalommal rendezik meg a Kuruc Vigasságokat a görömbölyi pincesoron. Vitézek, betyárok és kaszkadőrök bemutatóját láthatják az érdeklődők Görömbölyön a hétvégén.
Miskolc Ma 2013-05-21- Kátyúzás Miskolcon Miskolc Ma 2013-05-21
- Lomtalanítás Miskolc Ma 2013-05-21
- Agrárfórum Miskolc Ma 2013-05-21
- Városi pályán tesztelik az új miskolci villamost Miskolc Ma 2013-05-21
- Tűz az Avason Miskolc Ma 2013-05-21
Régiós állásajánlatok
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Német nyelvű értékesítési munkatárs (belső szolgálat) AvenDATA GmbH Mo.-i Fióktelep
- Építésvezető Építőipari vállalat
- Villanyszerelő Work Force Kft.
- élelmezésvezető Közigállás portál
- óvodavezető Közigállás portál
- Területi kereskedelmi képviselő Budapesti cég
- Régióigazgató -
Észak-Kelet Magyarország HR-COM Szervezetfejlesztési és Vezetői Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.