https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Kultúra

Csíksomlyói búcsú - idén 20. alkalommal

2012-05-23 11:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Duna Televízió két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét, s most az élő közvetítést Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban is megnézhetik majd azok, akik személyesen nem tudnak részt venni az eseményen. A filmszínházban bevezetőt mond Horváth Zoltán esperes, a rendezvényre a belépés ingyenes.

Az idei élő adás különlegessége, hogy a közszolgálati csatorna nézői pünkösd szombatján 20. alkalommal láthatják élő közvetítésben a búcsút. A jubileumra összefoglalóval és kísérő műsorokkal is készül a csatorna. Idén a szentbeszédet Tempfli Imre stuttgarti magyar lelkész mondja.
 
A Duna Televízió pünkösdi műsorait szombaton a csíksomlyói búcsú közvetítése vezeti be. A hagyomány szerint a csíksomlyói kegytemplom elől indul az úgynevezett kordon a főpapsággal a hagyományos fogadalmi körmenetre. Ehhez csatlakoznak a katolikus iskola diákjai, a székely székek keresztaljái és a világ számos országából érkező zarándokok. A Kis-Somlyó-hegy megkerülésével a Hármas-halom oltárnál veszi kezdetét a búcsús nagymise.
 
Gazsó L. Ferenc, az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese elmondta: a Duna Televízió programjában kiemelt helyen szerepelnek a vallási programokkal, valamint a nemzeti identitástudattal foglalkozó műsorok, valamint ehhez kapcsolódnak majd a pünkösd ünnepével foglalkozó rádióműsorok és egyéb tematikus adások is.
 
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a csatorna nemcsak vallási, hanem nemzetmegtartó, közösségépítő, a nemzeti identitástudatot megőrző műsorokat is közvetít, a Duna World csatorna segítségével pedig nemcsak a határ menti országok lakossága, de a tengeren túlon élő magyarok is bekapcsolódhatnak a búcsúba a csatorna segítségével.
 
A jubileum kapcsán rövid összefoglalóval kezdődik majd a műsor, és több program is bemutatja majd a búcsú történetét. Barlay Tamás főszerkesztő elmondta: minden évben készülnek különlegességgel a nézőknek, idén azokat a – főként egyházi – iskolákat és diákokat fogják bemutatni, amelyek és akik osztálykirándulásuk helyszínéül és céljául a csíksomlyói búcsút választották.
 
- 1989 után több évszázados hagyomány újult meg. A korábbi regionális egyházi esemény összmagyar üggyé vált – emlékezett Balogh Júlia, az első közvetítések megszervezője, szerkesztője.

- Munkánkkal talán mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a csíksomlyói búcsú mára nemzeti üggyé, százezrek, milliók ünnepévé vált" – fűzte hozzá.
 
Az Uránia filmszínházban a program szombaton 11 órakor az élő közvetítéssel kezdődik, majd ennek végén az érdeklődők megtekinthetik a Nobel-békedíjas Albert Schweitzer életéről készült filmet.
 
Az erdélyi búcsújáró helyen már a XV. században összegyűlt a környék népe Mária-ünnepeken. Először a bencések építettek itt román stílusú templomot, majd helyüket a ferencesek foglalták el. 1444-ben IV. Jenő pápa körlevélben bíztatta a lakosságot, hogy segítsenek a templomépítésben, viszonzásul búcsút engedélyezett az adakozóknak. A gótikus stílusban épült templom főoltárának volt dísze a hársfából faragott, gipsszel és festékkel bevont, székely leányarcú Mária szobor, Csíksomlyó legértékesebb műkincse.
 
Az első búcsújárásra a legenda szerint 1567-ben került sor, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta Csík, Gyergyó és Kászon katolikus népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni.
 
A templomot 1661-ben a török és tatár betöréskor felgyújtották, tetőzete leégett, de néhány év alatt újjáépítették. A mai nagy barokk templom építését a XIX. század elején kezdték el, 1876-ban szentelték fel és 1948-ban basilica minor rangot kapott.
 
Évről évre több százezren gyűlnek össze a legnagyobb magyar katolikus búcsújáró helyen.

Forrás: Kultúra.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-05-27 15:33

    lényeglátó

    Luxemburgi Zsigmond papokat küldött, az új hit mag vavait hintsék! Székelyek azonmód (decemberben) földbe ásták, locsolták! "Egy se kelt ki belőle!"

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu