Városinfó
Június közepén visszaáll a rend az Andor utcában
2012-05-23 11:54

Június közepén visszaáll az Andor utca eredeti közlekedési rendje. A megváltoztatott forgalmi irányra, és az egyre több autósra sok lakó panaszkodik. Az utcában jelenleg egy kerékpárutat építenek, ami tovább lassítja a közlekedést, az átmeneti helyzetet a lakóknak még egy hónapig kell elviselniük.
Kátyúznak és szélesítik az utat az Andor utcában, ennek örülnek az itt élők, a fordított közlekedésnek viszont már kevésbé. A Zöld Nyíl beruházás, és az Újgyőri főtér átépítése miatt Diósgyőrből egészen a Kőporos utca végéig lehet az érintett szakaszon egy irányban közlekedni, ezért a korábban csendes, kertvárosi övezet forgalma jelentősen megnőtt. Sok belvárosba tartó autós kerül erre a reggeli csúcs idején, az építkezés miatti csökkentett sebességhatárt pedig gyakran nem tartják be.
– Igen nagy a forgalom, amelyik betartja a 30 kilométert, arra a többi dudál rá, hogy sürgesse, mert a 30 kilométer lassú neki – mondta Koczó Imre.
Kárpáti Zsolt szerint a keskeny útnak az itt élőket kellene szolgálja, nem a miskolci forgalom lebonyolítását, ezért már nagyon várja az eredeti forgalmi rend visszaállítását. Mint mondja főleg reggel, illetve a délutáni csúcsforgalomban nehéz a közlekedés.
– Édesanyámék is itt laknak, fenn a hegy alatt mi is egy keresztező utcában. Ha a gyerekekkel iskolába kerékpárral indulunk a nap indításakor, és délután 4 óra utáni időszakban haza, mikor vége a munkaidőnek, akkor őrült forgalom van itt a mai napig – tette hozzá Kárpáti Zsolt.

Az Andor utcában jelenleg még építik a kerékpár utat, a korábban megváltoztatott forgalmi rend viszont, hamarosan visszaállhat.
– Alapot is kell építeni az útburkolat bizonyos részei alá. Most ez a munka tart, egy részen már megtörtént az útburkolatnak a teljes szélesítése. Ennek a két oldala kétféle kerékpár utat fog jelenteni, keleti irányba, illetve nyugati irányba. A gépkocsi-forgalmat pedig úgy gondoljuk, hogy június 15. környékén vissza tudjuk állítani az eredeti forgalmi rendnek megfelelően, tehát a Károly utcától két irányban lesz egyirányú – tájékoztatott Zsiga Marcell alpolgármester.
A megszokott forgalmi rend visszaállítására, és a biztonságosabb közlekedésre tehát még egy hónapot kell várniuk az Andor utcában élőknek.
Budai G.
Fotó: Juhász Á.
Kapcsolódó tartalmak
Andor utca – visszaáll a régi rend
Visszaáll a régi rend a Görögszőlő – Andor utcában június 18-án, hétfőn reggeltől. A változtatás a Károly utcától kezdődik: onnan az A...
Legkevesebb 8000 úthibát kell kijavítani
Több mint kétszáz utcában javítják a burkolatot, jelenleg is folytatják a múlt héten megkezdett munkákat az Avason, a Vasgyárban s más helys...
Kátyúznak a miskolci utakon
Ezen a héten öt munkacsoport dolgozik kátyúzási munkákon, az útburkolat javításán, Miskolcon, a Győri kapuban, az Avason, a Vasgyárban és a ...
Andor utcai forgalomváltozás
Június közepén visszaáll az Andor utca eredeti közlekedési rendje. A megváltoztatott forgalmi irányra és az egyre több autósra sok lakó pana
Átalakításokról, fejlesztésekről döntött a közgyűlés
Májusi rendes ülését tartotta május 17-én, csütörtökön Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése. Számtalan hozzászólást, véleményt eredményezett...
Folytatódik a kerékpárút építése Miskolcon
A tavasz beköszöntével a város több pontján is zajlik a Miskolcot átszelő kerékpárút építése. 2011-ben már elkészült a belvárost érintő nyom
Kerékpárút: a belvárosban már elkészült
A téli leállás után, március 20-án folytatódtak az új miskolci kerékpárutak építési munkái. Múlt évben elkészült a projekt első, második, ha...
Visszafordítják az Andor utca közlekedését
Júniusig kell elviselniük a jelenlegi közlekedési rendet az Andor utca lakóinak. A Zöld Nyíl beruházása és az Újgyőri főtér átépítése miatt
Fórumon az Andor utcáról
Lakossági fórumot tartott csütörtökön Zsiga Marcell önkormányzati képviselő a II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar-Német Két Tanítási Nyel...
Tovább épül a bicikliút
Nyár végére már összesen 18 kilométernyi kerépárúton bringázhatnak a miskolci biciklisek – a legújabb szakasz építése kedden kezdődött
Folytatódik a kerékpárút építése
Folytatódik a kerékpárút építése. A munkálatok az Andor utcában ma kezdődtek. Az első munkafázis a szegélykövek lerakása, valamint a Kőporos
Kerékpárút az Andor utcán
Miskolcon az egyirányú Görögszőlő, illetve az annak a folytatását képező Andor utcában közlekedhetnek először kerékpárosok a forgalommal sze
Friss videók

Palánki misézik a Szent Imre téren
Holnap délelőtt 10 órakor a Szent Imre téren Palánki Ferenc püspök ünnepi szabadtéri szentmisét mutat be miskolci és környékbeli papokkal. A szentmise célja, hogy a hívek közö...
Miskolc Ma 2013-05-17
Kaszálási munkák a városban
Április óta folynak a közterületeken a kaszálási munkák, amit a Miskolci Városgazda Kft. végeztet közfoglalkoztatott munkásokkal. A parlagfű virágzásának közeledtével kiemelt...
Miskolc Ma 2013-05-17
Országos elismerés Tanka Sándornak
Országos elismerést kapott Tanka Sándor. A Mihő Kft. szakmai igazgatóját a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége a Knuth Károly díjjal tüntette ki. Az elismerést és a ho...
Miskolc Ma 2013-05-17- Rallsy adomány átadás a GYEK-ben. Miskolc Ma 2013-05-17
- Árvizi védekezés Miskolc Ma 2013-05-17
- Felújítják az Avasi kilátót Miskolc Ma 2013-05-17
- Sebestyén László a Portik-Laborc ügyről Miskolc Ma 2013-05-17
- Hétvégi parkolás Miskolc Ma 2013-05-17
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- Ügyfélkapcsolati munkatárs MTH AussenWirtschaftsBeratung
- élelmezésvezető Közigállás portál
- LEAN Vezető TESK Tanácsadó Kft.
- Quality Manager Trenkwalder Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Területi képviselő Pannonfitt Kft.
- Zöldség árufeltöltő-Részmunkaidőben TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Kiemelt vevőfelelős ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Roly