Bulvár
Svéd győzelem az Eurovíziós Dalfesztiválon
2012-05-27 09:23
Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombat este rendezték az azeri fővárosban, Bakiban. A Magyarországot képviselő Compact Disco Sound of Our Hearts című számával 24. lett.
A 28 éves, marokkói berber származású svéd előadó, Loreen (született Lorina Zineb Noka Talhaoui) óriási fölénnyel, 372 ponttal győzött az Eurovíziós Dalfesztivál 26-os döntőjében Bakiban, a Kristálycsarnokban (Crystal Hall).A vasárnap kora hajnalban kihirdetett végeredmény úgy alakult ki, hogy összeadták az egyes országok által adott kombinált (a nemzeti zsűrik értékelése és a tévénézők szavazatai alapján összeállt) pontszámokat. Az egyes országok által adott három legmagasabb pontszámot (8-10-12) a 42 országból bejelentkező szóvivők ismertették; a 7 ponttól egyesével lefelé következett a többi nemzeti pontszám.
A 2004-ben egy svédországi televíziós tehetségkutatón feltűnt Loreent már napokkal korábban a verseny legnagyobb esélyeseként emlegették, a Euphoria már a svéd és a finn slágerlistán is az első helyre került. Az énekesnő nagy átéléssel adta elő a popszámot, tánccal és performansszal kísérve, a végén hóesés is volt a színpadon. A dalfesztivál történetében ötödször született svéd győzelem, az elsőt 1974-ban a később világhírűvé vált ABBA együttes aratta Waterloo című dalával.
A Magyarországot képviselő négytagú Compact Disco, amely a keddi elődöntőből jutott a fináléba, 19 ponttal a 24. helyen végzett Sound of Our Hearts című dalával. A Compact Disco - Walkó Csaba (ének), Lotfi Begi (groove-ok, extra zenei sávok, effektek), Pál Gábor (billentyűs hangszerek) és Sándor Attila (basszusgitár) - másodikként léptek színpadra, közvetlenül az első előadó, a brit Engelbert Humperdinck után, aki egyébként végül csak 25. lett. A Sound of Our Hearts (Szíveink dallama) előadásában a színpadon Szakos Krisztián (gitár) és Wéber Helga (vokál) egészítette ki a csapatot.
A finálé előtt a kifejezetten az Eurovíziós Dalfesztivál esélyeivel foglalkozó Europrediction 2012 közvéleménykutatása - szintén svéd győzelem mellett - még a kilencedik helyre várta Magyarországot. Wolf Kati tavaly Düsseldorfban 22. lett What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz?) című dalával.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

ProgramPont 2013. május 21. kedd
ProgramPont
Programpont 2013-05-21
Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18- Baska kiállítás és érettségi találkozó Miskolc Ma 2013-05-18
- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Key Account Manager Raiffeisen Bank Zrt.
- Hitelközvetítő Arteus Capital International Kft.
- Értékesítési munkatárs (OM) WÜRTH Szereléstechnika Kft.
- Pékáru eladó TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Mérnök értékesítő Aarenson Consulting Kft.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Alkatrész értékesítő BECK AND PARTNERS Kft.
- biológia-technika szakos tanár Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.