Életmód
Gyermeknapi, pünkösdi programok az állatkertben
2012-05-27 12:22

Tarecát, az újonnan érkezett perzsa párducot is láthatja a közönség Gyermeknapon a miskolci állatkertben, s más egyéb meglepetésekkel is szolgál az intézmény pünkösd hétvégéjén. Takácsné Magi Zsuzsanna igazgató elmondta, a nemrégiben született kis szamárcsikó elnevezéséről is dönthetnek a látogatók, a szavazók nyereményjátékban vesznek részt.
A szamárcsikó április végén született a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az egészséges és eleven állatka eddig még nem kapott nevet, az intézmény úgy döntött, hogy a látogatók döntsék el, hogy nevezzék ezen túl a kis fülest. A csikót a Tanyaházban, illetve jó idő esetén a külső karámban lehet megnézni. Az állatkert bejáratánál szavazócédulákon lehet bejelölni a leginkább tetsző nevet a felkínált lehetőségek - Bodza, Vanília, Kamilla - közül.A javaslatokat Pünkösd hétfőn déli 12 óráig lehet leadni, délután 15 órakor helyezik ki a csacsi végleges névtábláját.A szavazók közül három szerencsés egy-egy Röfi regénye című könyvvel gazdagodik. A nyertesek május 29.-én pénteken olvashatják nevüket az állatkert honlapján (www.miskolczoo.hu)

Szintén a pünkösdi hétvégén mutatkozik be a látogatóknak az állatkert párducházának legújabb lakója: a szabad természetben erősen megfogyatkozott és veszélyeztetett perzsa leopárd. Akik a pünkösdi hétvégén ellátogatnak a miskolci állatkertbe, az elsők között tekinthetik meg Tarecát, a fiatal nőstényt, aki az elmúlt heteket az egészségügyi ellenőrzés miatt, elzárva, karanténban töltötte.Miskolcra szállítása, állatkerti elhelyezése nagy óvatosságot igényelt, ugyanis fogaival, karmaival nagyon komoly, esetenként halálos sérüléseket okozhat.
Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője elmondta: ez a kihalástól veszélyeztetett párducfajta Iránban illetve a környező országokban él. Az európai állatkertek összehangolt program keretében próbálják megmenteni a kihalástól, így kerülhetett Miskolcra Tareca is, aki egy lisszaboni állatkertben született. Várhatóan nem marad sokáig egyedül, pár is érkezik majd hozzá, s remélhetőleg hamarosan ki párducokkal örvendeztetik meg az állatkert látogatóit.
minap.hu
Kapcsolódó tartalmak
Pünkösd hétfő Diósgyőrben
Hagyományos Pünkösdi Családi Napot rendeztek Diósgyőrben az ünnep hétfői napján. A szentmisével kezdődő programon a diósgyőri énekkar fennál...
Repülőtéri forgatag, kézműves játékok
Mint arról beszámoltunk, idén is több helyszínen és intézményben gondoskodtak Miskolcon a kicsik – és persze családjaik - szórakoztatá...
Ajándékjegyek Gyermeknapra
Több mint 15 ezer jegyet oszt ki a miskolci és a kistérségben élő óvodások és általános iskolások között a Miskolci önkormányzat és a Miskol...
Az állatkertben még vannak hiúzok
Magyarországon egyre kevesebb hiúz él az erdőkben. Az orvvadászat, a szabad, nyugodt földterületek csökkenése veszélybe sodorta a faj fenn...
„A segítségnyújtás nem csupán egy csekk átadása” (Marie-Theres Thiell - A Civilek Támogatásáért Díj)
Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatóságának elnöke hét éve él Magyarországon. Mindig kiemelt fontosságúnak tartotta a...
Fehér szamárcsikó született a vadasparkban
Szamárcsikó született április végén a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. A kis kanca érdekessége, hogy szőrzete fehér színű. Nem rendkívül...
Friss videók

Palánki misézik a Szent Imre téren
Holnap délelőtt 10 órakor a Szent Imre téren Palánki Ferenc püspök ünnepi szabadtéri szentmisét mutat be miskolci és környékbeli papokkal. A szentmise célja, hogy a hívek közö...
Miskolc Ma 2013-05-17
Kaszálási munkák a városban
Április óta folynak a közterületeken a kaszálási munkák, amit a Miskolci Városgazda Kft. végeztet közfoglalkoztatott munkásokkal. A parlagfű virágzásának közeledtével kiemelt...
Miskolc Ma 2013-05-17
Országos elismerés Tanka Sándornak
Országos elismerést kapott Tanka Sándor. A Mihő Kft. szakmai igazgatóját a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége a Knuth Károly díjjal tüntette ki. Az elismerést és a ho...
Miskolc Ma 2013-05-17- Rallsy adomány átadás a GYEK-ben. Miskolc Ma 2013-05-17
- Árvizi védekezés Miskolc Ma 2013-05-17
- Felújítják az Avasi kilátót Miskolc Ma 2013-05-17
- Sebestyén László a Portik-Laborc ügyről Miskolc Ma 2013-05-17
- Hétvégi parkolás Miskolc Ma 2013-05-17
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- Ügyfélkapcsolati munkatárs MTH AussenWirtschaftsBeratung
- élelmezésvezető Közigállás portál
- LEAN Vezető TESK Tanácsadó Kft.
- Quality Manager Trenkwalder Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Területi képviselő Pannonfitt Kft.
- Zöldség árufeltöltő-Részmunkaidőben TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Kiemelt vevőfelelős ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.