Kultúra
A 65. cannes-i filmfesztivál favoritja
2012-05-27 21:53
Az osztrák Michael Haneke Szerelem című filmjének ítélte vasárnap a Nanni Moretti vezette zsűri az Arany Pálmát a 65. cannes-i filmfesztiválon.
A zongoratanárnő című drámájáért 2001-ben a zsűri Nagydíját, A fehér szalagért pedig 2009-ben a fődíjat elnyert Haneke 11. játékfilmjének középpontjában egy egymást kamaszként szerető idős párizsi értelmiségi házaspár áll.Miután az asszony két egymást követő agyvérzésben megbénul és magatehetetlenné válik, férje nem hajlandó feleségét kórházba küldeni, hanem ő maga ápolja. A főszerepet alakító 81 éves Jean-Louis Trintignant több mint egy évtized után állt ismét a kamerák elé Isabelle Huppert és a 85 éves Emmanuelle Riva oldalán.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Friss videók

ProgramPont 2013. május 21. kedd
ProgramPont
Programpont 2013-05-21
Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18- Baska kiállítás és érettségi találkozó Miskolc Ma 2013-05-18
- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Alkatrész értékesítő BECK AND PARTNERS Kft.
- egyetemi tanár Közigállás portál
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Házias hostess/host Prohumán 2004 Kft.
- Mérnök értékesítő Ipari gyártó-szolgáltató és kereskedő cég
- Tesztmérnök TESK Tanácsadó Kft.
- Java Software Developer (IGy) Tech People Hungary Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.