Kultúra
Fesztiválvillamoson invitáltak a Borsodi Fonóra
2012-05-29 13:27

Rendhagyó sajtótájékoztatón, egy menetrend szerint közlekedő 1-es villamoson, ismertette a június 1-jén kezdődő és három napon át tartó XVI. Borsodi Fonó programjait Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Szarka Tamás, a Ghymes együttes énekese, illetve Sikter Péter, a rendezvény egyik szervezője.
A villamoson a Tiszai pályaudvartól indulva Barsi Csaba és az Agyagbanda szórakoztatta az utazóközönséget. Kriza Ákos és Szarka Tamás a Városház téren szállt fel a Borsodi Fonó villamosára, hogy ismertessék a programokat és meghívják a városlakókat a megújult, és három naposra bővül folkfesztiválra.Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy nem véletlenül villamoson tartották a sajtótájékoztatót, hiszen ez a legkedveltebb közösségi közlekedési eszköz Miskolcon, így itt tudták megszólítani a legtöbb miskolcit.
– A fonó ugyanis a messziről jött látogatókat éppúgy várja, mint a miskolciakat, kicsiket és nagyokat. Olyan programokat állítottunk össze, ahol a három nap alatt mindenki megtalálja a számítását a várban, ebben a különleges környezetben – hangsúlyozta Kriza Ákos.

Szarka Tamás, a Ghymes énekese is szimbólumnak nevezte a villamoson tartott tájékoztatót, fesztiválismertetőt.
– Egyszer hallottam, hogy a villamos olyan, mint a szerelem, ha elmegy az egyik, rögtön jön a következő. Így van ez a fesztiválokkal is Miskolcon júniusban, egyik fesztivált követi a másik – mondta Szarka Tamás.
A XVI. Borsodi Fonó programjait ragyogónak, változatosnak nevezte, mint mondta, öröm számára, hogy a programok mindenkihez szólnak, és reményét fejezte ki, hogy nagyon sok embert vonz majd a fesztivál idén is a diósgyőri várba, Miskolcra.
– A Ghymes együttes egyébként szinte már haza jár Miskolcra, a diósgyőri várba, a kilencvenes évek óta rendszeresen járunk ide fellépni. A Borsodi Fonón is többször megfordultunk már, dolgoztunk és dolgozunk együtt a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, egyszóval Miskolc és Diósgyőr kiemelt és kitüntetett helyen van a zenekarunk életében – szögezte le Szarka Tamás, hozzátéve, hogy várnak mindenkit a Ghymes vasárnapi koncertjére éppúgy, mint a fonó összes többi koncertjére, kísérőrendezvényeire.

Sikter Péter szervező elmondta, a Borsodi Fonó idén Miskolc kiemelt támogatásának köszönhetően tudott három naposra bővülni, illetve tudja felvonultatni az ország legkitűnőbb együtteseit. Mint kiemelte, a szervezéskor a vezérlőelv az volt, hogy minden korosztály találjon hozzá közelálló produkciót a három nap alatt.
– Az elmúlt években is igyekeztünk közelebb vinni a fonót a fiatalokhoz, elmúlt években jött létre a fonó részeként a „városi betyárok napja ”, idén azonban más volt a koncepció, az volt a célunk hogy, hogy a Borsodi Fonó egy igazi találkahely legyen a miskolciak és az ország minden részéből érkezők, a fiatalabbak és az idősebbek között – hangsúlyozta Sikter Péter.
A világzenei programok pénteken a Sebő együttes, majd a Maszkura és a tücsökrajjal, Szalóki Ági koncertjével valamint a Csík zenekar és Lovasi András fellépésével kezdődnek. Szombaton a zenei program egyebek mellett a Balkán Fanatik, a Kerekes Band, a Quimby és a Muzsikás együttes koncertjeivel folytatódnak, míg vasárnap többek között a Szinvavölgyi néptánc együttes gáláját, Palya Beát a Kalákát és a Ghymest is láthatjuk a színpadon.
– Mindezek mellett más helyszínen, zenei rendezvények, csak hogy példát említsek, ilyen lesz például a fesztiválkocsmában Sebő Ferenc fellépése, vagy a skanzenben több autentikus népi zenét játszó együttes koncertje – tette hozzá Sikter Péter.

Kriza Ákos polgármester hozzátette, a nyár első hónapja szinte folyamatos rendezvényekkel vár mindenkit; a Borsodi Fonót követően június 8-án, pénteken indul majd a „Bartók+Puccini 2012” Miskolci Operafesztivál, amely szintén színes, érdekes, megújult programkínálattal vár majd mindenkit.
– Úgy gondolom, hogy Miskolc és a csodálatos környezete, valamint a fesztiválok garantáltan kellemes pihenést, jó nyári időtöltést kínálnak mindenkinek, aki ellátogat hozzánk – hangsúlyozta Kriza Ákos.
A Borsodi Fonó június 1-jén, indul a programokból, azonban már május 31-én mindenki egy kis ízelítőt kaphat a Szinva teraszon, déltől este 8 óráig hangulatos népzenei programok, többek között Agyagbanda és Számadó koncertek is várják a miskolciakat. A Borsodi Fonó programjairól részletesen a minap.hu programajánlójában olvashat.
Tajthy Ákos
fotó: Mocsári László
Kapcsolódó tartalmak
Vadas, boros, maszkurás
Ismerős, mégis különleges vendégként érkezett a Vadas Boros Napokra a Maszkura és a Tücsökraj zenekar városunkba. Az egyedi hangzású együtte...
Borsodi Fonó: kiemelt szerepet kap a jövőben is
A XVI. Borsodi Fonó harmadik napján is sok embert vonzott a népzenei, és könnyűzenei koncertek és az az egyedi, belsőséges, jó hangulat, me...
"Miskolc ilyen rendezvényekkel egy közösségi központ lehet"
A Borsodi Fonó második napján, szombaton délután kimondottan a kisgyermekes családoknak szóltak a Manó-Fonó programjai, délután fellépett a ...
Megkezdődött a XVI. Borsodi Fonó
A Sebő együttes fellépésével kezdődött meg pénteken délután a XVI. Borsodi Fonó, melynek a hagyományoknak megfelelően a diósgyőri vár ad o...
Szlovák kulturális delegáció járt Miskolcon
Turizmussal, kultúrával és marketinggel foglalkozó szlovák szakemberek érkeztek Miskolcra csütörtökön, hogy személyesen is megtekintsék, a ...
Borsodi Fonó ízelítő a villamoson és a Szinva teraszon
Az ismét közlekedő a Borsodi Fonó villamos, valamint színes, a folkfesztiválon is fellépő zenekarok invitálják a miskolciakat a június 1-jén...
Megújulva, kibővülve jön a Borsodi Fonó
Mind időtartamban, mind pedig zenei kínálatban kibővül idén a június 1–3. között a diósgyőri várban megrendezett XVI. Borsodi Fonó, ...
Beindult a turisztikai szezon
A tavalyi felmérések alapján a legtöbben a barlangfürdőbe jönnek, de sokan érdeklődnek a kulturális programok iránt is, népszerű például az...
Beindult a turisztikai szezon Miskolcon
Beindult a turisztikai szezon Miskolcon. A tavalyi felmérések alapján a legtöbben a Barlangfürdőbe jönnek, de sokan érdeklődnek kulturális p
Mesés várjátékokkal vár a vár
A Mesés Várjátékokkal folytatódik május 25-én, 26-án és a gyermeknaphoz kapcsolódóan 27-én is a Diósgyőri Várfesztivál. A rendezvényen a gye...
Indul a szezon a diósgyőri várban
A hagyományoknak megfelelően idén is Reneszánsz Kavalkáddal kezdődnek május 19-én a diósgyőri vár programjai, majd a Mesés Várjátékokat köve...
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- Értékesítő ipox chemicals Kft.
- Pékáru eladó TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Területi képviselő LMLAND Kft.
- Mérnök értékesítő Ipari gyártó-szolgáltató és kereskedő cég
- Medical Scientific Liaison (MSL) Immunology UCB
- Mérnök értékesítő Aarenson Consulting Kft.
- Zöldség árufeltöltő TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Területi képviselő Pannonfitt Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek





Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.