Gazdaság
Évfordulós kiválósági központok
2012-06-05 20:01

Közvetve a régió gazdasági fejlődését is elősegíti az a több mint 2 milliárd forintos projekt, mely jelentős uniós támogatással valósul meg a Miskolci Egyetemen. A most félidejéhez érkezett projekt eredményeiről és a további fejlesztésekről tartottak konferenciát kedden az egyetemen.
–Tavaly áprilisban kezdte meg működését a Miskolci Egyetem négy kiválósági központja. Az ezekben működő húsz, nemzetközi szintű tudományos műhely megteremti a feltételeket a fiatal kutatók helyben tartására és régióbeli letelepítésére is. Ők a jövőjük garanciáját itt látják – foglalta össze a projekt lényegét Gácsi Zoltán, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja, a projekt szakmai vezetője a konferencia előtti sajtótájékoztatón.Hozzátette, az egyéves munka eredményei nem merülnek ki annyiban, hogy a tudományos műhelyek létrehozásával nagyszámú fiatal doktoranduszt és mesterképzésben résztvevő hallgatót sikerült bevonni a kutatás-fejlesztésbe (K+F), mivel az iparágak számára is vonzó az itt folyó munka.

–A Miskolci Egyetem fejlődésén keresztül a régió gazdasági és társadalmi előrelépését is szolgálja a projekt – hangsúlyozta a szakmai vezető.
Szemmelveisz Tamás projektmenedzser elmondta, négy olyan kutatási központot hoztak létre az egyetem stratégiai kutatási területein, melyet a K+F-ben stratégiai jelentőségűnek ítéltek. Ezek pedig a következők: a fenntartható környezeti erőforrás-gazdálkodási, az alkalmazott anyagtudományi és nanotechnológiai, valamint a mechatronikai és logisztikai kiválósági központ, a negyedik pedig az innovatív gépészeti technológiák és tervezési módszerek nevet viseli.
Madarász Tamás egyetemi docens, a projekt stratégiai vezetője hozzátette, a projekt egyik szerződéses kötelezettsége volt, hogy stratégiát készítsenek a kiválósági központok kutatási tevékenységére. Idén márciustól azonban minden felsőoktatási intézménynek el kell készítenie az intézményfejlesztési tervét is, mely a következő években meghatározza majd az intézmény finanszírozását.
–A projektben elkészített stratégia, illetve annak megállapításai közül többet át tudtunk emelni az intézményfejlesztési tervbe. Ilyen például az, hogy a Miskolci Egyetem beiskolázását szélesíteni kell, nemzetközi léptékűvé kell tenni, vagy az idegennyelvi képzésben jelentős áttörést kell elérni – mondta a stratégiai vezető.
Még fejlesztésre szorul Gácsi Zoltán szerint a fókuszterületek kijelölése, és az igazán sikeres kutatói csoportok erősítését, valamint az igazán kiemelkedő kutatók támogatását is tovább kell fokozni. A projekt 2013 februárjában zárul, ekkor fejeződik be a finanszírozása. Mint a projekt szakmai vezetője elmondta, a pályázatban kötelezettséget vállaltak a folytatásra, így 2013-tól önfenntartóvá kell válniuk. Gácsi Zoltán reményét fejezte ki abban, hogy minden kiválósági központ képes lesz erre az ipari megbízásoknak köszönhetően.
Szöveg és kép: Kujan I.
Kapcsolódó tartalmak
Kutatás, fejlesztés, innováció
Kétnapos konferenciát rendez csütörtökön és pénteken a Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszéke a City Hotelben. A szakmai ta...
Új kutatólaboratórium az egyetemen
Mintegy félmilliárd forintos pályázati támogatással valósult meg a Nanobiotechnológiai és Regeneratív Medicina Kutatólaboratórium a Miskol...
XXVI. microCAD: tudományok találkozása
Az idén több mint 300 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a XXVI. MicroCAD Nemzetközi Tudományos Konferencián, melyet március 29-én és ...
Friss videók

Tüntetők várták Bajnait a Sportcsarnok előtt
Bajnai Gordont tüntetők fogadták a sportcsarnok előtt. Többen transzparenseket tartottak. A tüntetőknek többen odakiabáltak, egy káromkodó férfit igazoltattak is a rendőrök, d...
Miskolc Ma 2013-05-18
Fakitermelő verseny
Hagyományőrző fakitermelő versenyt rendeztek a Bükkben. A látványos megmérettetésen a térség legtehetségesebb favágói vettek részt. A verseny fő szervezője és ötletgazdája Hor...
Miskolc Ma 2013-05-18
Baska kiállítás és érettségi találkozó
Asszociációk címmel nyílt meg Baska József festőművész kiállítása a Diósgyőri Gimnáziumban. A tárlat megnyitójának a 60. érettségi találkozó adott alkalmat, ahol újra találkoz...
Miskolc Ma 2013-05-18- Szűcsné Farkas Zsuzsanna kamarakoncertje Miskolc Ma 2013-05-18
- ITT és MOST fotókiállítás Miskolc Ma 2013-05-18
- Játékfesztivál az Egyetemi Műfüves pályán Miskolc Ma 2013-05-18
- Pataki János köszöntése Miskolc Ma 2013-05-18
- Szabadtéri szentmise a Szent Imre téren Miskolc Ma 2013-05-18
Régiós állásajánlatok
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Értékesítési munkatárs Kereskedelmi vállalat
- Összeszerelő operátor Prohumán 2004 Kft.
- Raktárkezelő StarJobs Magyarország Kft.
- Quality Manager Trenkwalder Kft.
- Karbantartási vezető Pannon-Work Zrt.
- Területi képviselő Pannonfitt Kft.
- Regional Manager CCC Hungary Shoes Kft.
- Területi képviselő LMLAND Kft.
- biológia-technika szakos tanár Közigállás portál

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.