https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Kultúra

Öt fotográfus művészete hat-hat képben

2012-06-08 14:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE fotokiallitas-5x6-120607ml_07.jpg

Ötször hat címmel nyílt kiállítás június 7-én az Európa-házban. A tárlaton – mely szeptemberig lesz megtekinthető – öt miskolci fotográfus mutatkozik be szabadon választott fényképeivel.

A kiállítást Tánczos Tamás, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg. 

– Nem vagyok sem szakavatott, sem művész, viszont jó barátként mindig figyelemmel kísérte Barna Laczy pályáját, így örömmel nyitom meg most ezt a kiállítást, melyen az öt kiállító között az ő képei is megjelennek – kezdte köszöntőjét Tánczos Tamás. Mint mondta, a tárlaton a natúr fotónak többletet adó grafikai feldolgozások is fontos szerepet kapnak – ezek a megoldások szerzőnként mások.

fotokiallitas-5x6-120607ml_10.jpg

Barna Laczy, a Tény-kép fotográfus kör egyik alapítója elmondta, a csoport idén február közepén jött létre, mostanra azonban több mint 60 főt számlálnak, akik mind megszállottjai a fotográfiának.

– Felfogásom szerint nálunk mindenki tanul mindenkitől, az idősek a fiataloktól éppúgy, mint a fiatalok az idősektől – hangsúlyozta Barna Laczy. Mint mondta, terveik szerint a tárlat egészen szeptemberig megtekinthető lesz, azt követően pedig újabb öt fotográfus mutatkozhat be művészetével hat általa választott képpel.


A tárlaton – mely az Európa-ház második emeletén tekinthető meg – különböző színek jelzik a művészeket, a zöld Barna Laczyt, a sárga Kálmán Attilát, a narancssárga Szilágyi Tamást, a Piros Szűcs Árpád a kék pedig Veith Juditot jelöli.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Kapcsolódó tartalmak

  • Újabb „Tény-képek” a Papszeren

    A Tény-kép Fotográfus Kör újabb öt tagjának képeiből nyílt tárlat kedd délután a Herman Ottó Múzeum papszeri kiállítási épületében. A kiállí...

  • Pünkösdkor lesz a szezonnyitó

    A pünkösdi hétvégén, péntektől hétfőig tartják a hagyományos balatoni szezonnyitó ünnepet Siófokon, felvonulással, kulturális és gyermek pro...

  • Hálaadás a megújult templomban

    Sajátságos projektzárót rendeztek Miskolcon vasárnap délelőtt. A Kossuth utcai református templom felújításának befejezése tiszteletére hála...

  • Egy nap a költészetért, a költészetről

    A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékezést tartanak a költészet napja és József Attila születésnapja alkalmából április 11-én, Lil...

  • A kultúra összeköt

    A Kultúra összeköt címmel rendezvénysorozatot indít a Romano Teatro Kulturális Egyesület a Roma Kultúra Világnapján, vasárnap. Egy héten át ...

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu