Városinfó
Forgalomkorlátozás a Szalamander miatt
2012-06-20 09:27

Forgalomkorlátozásra lehet számítani este 9 és 10 óra között, mert az Miskolci Egyetemen végzettek hagyományos Szalamander menetüket teszi meg. A valétáló hallgatók ezzel vesznek búcsút a várostól, amelyben felsőfokú tanulmányaikat végezték. Az ünnepi menet miatt a Petőfi téren, valamint a Kazinczy utcán terelik az autóbuszokat, a Villanyrendőr és a Városház tér között pedig a villamosforgalmat korlátozzák majd.
A Szalamander a Selmeci Akadémia diákhagyományának fontos része, amelyet a miskolci utódintézményben is őriznek. A szalamander-felvonulás az akadémián tanuló diákok életének fontosabb szakaszainak része volt, úgy, mint többek között a bányajárás, vagy éppen az oktatók, vagy hallgató társak temetése, illetve a tanulmányok befejezése.A menetre mindig szürkületkor indultak, hogy a bányalámpák és fáklyák fénye kísérje őket. A menet jelentősége a világháborúk utáni időkben is sokat változott, ma már a valétáló hallgatók búcsúja. Nevét a foltos gyíkról, kapta, hiszen a búcsúzók felvonulása madártávlatból olyan kacskaringós, mint ahogyan az állat mozog.
A Miskolci Egyetem végzős hallgatói így búcsúznak a várostól, látványos, fáklyás felvonulásukra várnak mindenkit este 9 órára a Városház térre. A hivatalos búcsú után körülbelül 9 óra 20 perckor indul a menet a Széchenyi és Kazinczy utcva érintésével a Petőfi térre.
A felvonulás idején a Diósgyőr felé haladó villamosokat 10-15 percre állítják majd le, a Tiszai pályaudvar irányába közlekedő járatok követik a menetet.
A Kazinczy utcán, illetve a Petőfi tér útkereszteződésében az autóbusz-forgalom terelésére kell számítani a felvonulók áthaladása idején. Az érintett járatok az alábbi megállókban állnak meg majd.
35-ös, 44-es:
Megállói: Centrumig változatlan, majd a visszafordulás után nem érintik a Hősök tere és Villanyrendőr megállókat, helyette a Centrum (2-es), Szemere u. (21-es) megállókban állnak meg az autóbuszok. A Népkert megállóhelytől változatlan útvonalon közlekednek tovább a járatok.
14H-s:
Megállói Hejőcsaba irányába: Álmos utcáig változatlan, majd nem érintik a Petőfi tér, Hősök tere és Villanyrendőr megállókat, helyette a Petőfi tér (12-es), Centrum (2-es), Szemere u. (21-es) megállókban állnak meg az autóbuszok. A Népkert megállóhelytől változatlan útvonalon közlekednek tovább a járatok.
Megállói a Repülőtér irányába: a Népkertig változatlan, majd nem érintik a Villanyrendőr, Hősök tere és Petőfi tér megállókat, helyette Szemere u. (21-es), Vörösmarty u., Centrum megállókban állnak meg az autóbuszok. A Miskolc Plaza megállóhelytől változatlan útvonalon közlekednek tovább a járatok.
38-as:
Megállói Bodótető felől: a Dózsa Gy. u. megállóig változatlan, majd nem érintik a Petőfi tér, Hősök tere és Villanyrendőr megállókat, helyette Petőfi tér (12-es), Centrum, Szemere u. (21-es) megállókban állnak meg a járatok.
Kiss J.
Fotó: minap.hu archív
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
Szalamander: elbúcsúztak a végzős egyetemisták
A jogelőd Selmeci Akadémia hagyományainak megfelelően a Miskolci Egyetem végzős hallgatói a szalamander keretében szerda este fáklyás felvon...
Friss videók

Hatásosak a térfigyelő kamerák
Alkoholfogyasztás közterületen és engedély nélkül közlekedő autósok a védett övezetben - leggyakrabban ilyen szabálysértéseket észlelnek a térfigyelő kamerákkal. A felvételek ...
Miskolc Ma 2013-05-21
Kuruc Vigasságok beharangozó
Negyedik alkalommal rendezik meg a Kuruc Vigasságokat a görömbölyi pincesoron. Vitézek, betyárok és kaszkadőrök bemutatóját láthatják az érdeklődők Görömbölyön a hétvégén.
Miskolc Ma 2013-05-21
Kátyúzás Miskolcon
Folyamatosan kátyúznak Miskolc útjain. Mind a városhoz mind a magyar közútkezelőhöz tartozó utakon több csapat dolgozik. Mivel sok az úthiba, így hosszadalmasabb a helyreállít...
Miskolc Ma 2013-05-21- Lomtalanítás Miskolc Ma 2013-05-21
- Agrárfórum Miskolc Ma 2013-05-21
- Városi pályán tesztelik az új miskolci villamost Miskolc Ma 2013-05-21
- Tűz az Avason Miskolc Ma 2013-05-21
- Ma éjfélkor lejár az SZJA bevallási határideje Miskolc Ma 2013-05-21
Régiós állásajánlatok
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Area Sales Manager Miyachi Europe Kft.
- élelmezésvezető Közigállás portál
- Hitelközvetítő Arteus Capital International Kft.
- Frissáru készletgazdálkodási asszisztens TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
- Idősek Klubja klubvezető Közigállás portál
- Értékesítési munkatárs (OM) WÜRTH Szereléstechnika Kft.
- Területi képviselő LOREAL Magyarország Kozmetikai Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.