Közélet
Névadó – Istvánffy Gyula
2012-07-08 13:19
Martin-kertvárosban, a Velence és a Tisza utca között észak-déli irányú rövid utca, amelynek keleti szomszédja Benkő Sámuel, míg nyugati szomszédja Bornemissza Gergely nevét viseli.
A névadó Miskolcon született, iskolai tanulmányait is itt végezte, de Egerben fejezte be. Nyírbátorban és Nagyenyeden kezdte tanítói pályafutását, majd Budapesten magyar-történelem szakos oklevelet szerzett. A XIX. század végén kezdett a néprajzi gyűjtőmunkához, amely 1908-tól, Miskolcra kerülésétől szakmai publikációkban is kiteljesedett. A miskolci polgári leányiskola igazgatójaként részt vett a város közművelődési életében, a palócokról és a matyókról figyelemre méltó munkái jelentek meg. (1863–1921 között élt, sírja a mindszenti római katolikus temetőben található, néprajzi munkássága dokumentumait a Herman Ottó Múzeum őrzi.)D. I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Kapcsolódó tartalmak
Névadó – Kondor Béla
Diósgyőrben a Táncsics térről nyíló és az Előhegy utcáig tartó, északkelet-délnyugat irányú utcánk. A korábbi utcanév helyett 1979-től él az...
Friss videók

Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23
ITT és MOST fotókiállítás
Egy kép felér ezer szóval – így tartja a mondás. Több fénykép pedig természetesen még többet mondd, mesél. Miskolcon nemrég 11 fotós munkáiból nyílt kiállítás. Mondaniva...
Promenád 2013-05-23- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
- Kertvárosi tavasz Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Területi- és Üzleti Vezető FINANCIAL EXPERT Kft.
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Területi képviselő VEKTOR Munkavédelmi Kft.
- Termelési vezető SADE-Magyarország Mélyépítő Kft.
- Területi képviselő LOREAL Magyarország Kozmetikai Kft.
- Minőségügyi mérnök TESK Tanácsadó Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.