Városinfó
Élhető, barátságos városrészt szeretnének
2012-07-08 13:54

A 14. számú választókörzet a Győri kapu északi oldalán ível keresztül, át a Felsővároson, Újgyőrig. Zsiga Marcell, a választókörzet önkormányzati képviselője szerint a terület speciális összetétele számtalan kihívást tartogat – viszont arra is lehetőséget kínál, hogy Miskolcnak egy különösen élhető és hangulatos városrészét alakítsák itt ki.
– A körzetben található a kohászat legrégebbi lakótelepe, s vannak panel- és társasházas, illetve szép számmal családi házas övezetek is – mondta el a képviselő, kiemelve: oly módon szeretné megőrizni a városrész sok helyen régies építészeti hangulatát, hogy közben a korszerű infrastruktúra, a modern, élhető, zöld és virágos közösségi terek is megvalósuljanak.– Szerintem komoly előrelépéseket sikerülhet elérni ezen a területen. Olyan dolgokkal is, amelyek látványosak, ám nem kerülnek sokba, s kis odafigyeléssel, a lakókkal közösen megvalósíthatók – emelte ki a képviselő, megemlítve a virágosítási akciókat is.

Mint mondta, nagyon sok új virágágyást hoztak létre, egyebek mellett a Gyula utcai villamos-megállóban, a Zoltán utcában, és a Rácz Ádám utcában is. Virágkaspókat szereltek fel az alkalmas lámpaoszlopokra a Rácz Ádám utcában, a Zoltán és a Gyula utcában, valamint az Andor utcában is. Virágládákat tettek – közel negyvenet – a buszmegállókba, parkolókba, forgalmas helyekre. Sok helyen levágták, rendezték az elvadult, elburjánzott bokrokat, és új ülőpadokat is kihelyeztek.
– Azt tapasztaljuk, az emberek minden olyan intézkedésnek örülnek, amely javítja a hangulatukat, általános komfortérzetüket. A virágok pedig mindenképpen ide sorolhatók, s az is örömünkre szolgál, hogy nagyon kevés esetben tapasztaltunk lopást, rongálást az ágyásokban. Ahol azonban mégis, ott nagyon gyorsan pótoltuk az ellopott, megrongált palántákat – szó szerint és képletesen is érzékeltetni szeretnénk, hogy a virágágyások elpusztíthatatlanok! – hangsúlyozta Zsiga Marcell.
A képviselő arról is szólt, hogy számtalan komoly kihívást „megörökölt”. Jelentős lakossági igény mutatkozott például elmaradt járdaépítésekre, javításokra, út- és parkoló aszfaltozásokra.
– A Győri kapu és a Rácz Ádám utca között egy elhanyagolt, régi, kőlapos járdát teljesen felújítottunk, és térköves burkolatot alakítottunk ki. Hasonlóan térkőből kialakított pihenőszigeteket hoztunk létre több helyen a Gyula utcában, a Rácz Ádám utcában pedig új járdák épültek – részletezte Zsiga Marcell.

Mint megtudtuk, ugyancsak sarkalatos kérdés volt a Brigád utca helyzete, melynek rekonstrukcióját korábban húsz évig ígérték a lakóknak, de nem történt meg. Az elmúlt év folyamán teljes mértékben felújították az utat, melynek egyik oldalán járda is épült. További járdaépítéseket terveznek az Újítók és a Kőporos utcában – az utóbbi helyen, és a Méhész utcában útépítésre is szükség van.
– Arra is büszke vagyok, hogy sikerült megtartanom az ígéretemet, amely az Andor utca új burkolatára, teljes megújítására vonatkozott. Itt megemlíteném a közelmúltban átadott kerékpárutat is, amely ugyancsak javítja a környékbeliek komfortérzetét. A gyalogosok, kerékpárosok korábban egy keskeny, rossz állapotú úton tudtak itt közlekedni, most pedig egy széles, jó minőségű, kerékpársávokkal ellátott út várja őket – hangoztatta a képviselő. Az Andor utcában a közvilágítás is korszerűbb lett, nagyobb teljesítményű fényforrásokat helyeztek ki a kereszteződéseknél, a számos „üres” oszlopra pedig lámpákat szereltek fel.
Emellett parkolók is megújultak: az Örs utcában, a garázssor előtt, valamint a Gyula és az Andor utca kereszteződésében aszfaltborítást kaptak az addigi murvás megállóhelyek, közel 60 autó számára biztosítva ezzel a korszerű, parkolási lehetőséget. Parkoló épült a Károly utcában is, lakossági kezdeményezésre.
Zsiga Marcell megemlítette, hogy tavaly, mintegy félmilliárdos beruházás keretében, teljesen kiépült a Győri kapu északi és déli oldalának a csatornahálózata. Ennek azért is különös jelentősége van, mert a kiépült csatornák el tudják majd vezetni az Andor utcai domboldalakról lezúduló csapadékvizet, így az nem okoz további károkat.
Mint megtudtuk, két panelépület is megújult a Győri kapuban.
– Közel 70 millió forintos állami támogatással újulhat meg 111 család otthona. Reméljük, a beruházás jótékony hatásait már a következő téli időszakban megtapasztalhatják – hangoztatta a képviselő.

Zsiga Marcell arról is szólt, hogy a körzetben sok kisgyermekes család él. Több nevelési-oktatási intézmény található itt, melyekre ugyancsak kiemelt figyelmet fordít. Az elmúlt évben sikerült kiépíteni a közvilágítást a József utcai óvoda előtt, amelynek régóta, komoly hiányát érezték a környékbeliek – és az intézmény dolgozói is – hiszen télen már nagyon sötét van, amikor menni kell a gyerekekért.
Különös gondot fordítanak idén a Brigád utcai óvoda fejlesztésére is, a szülők közreműködésével. Van, aki festéket ajánl fel, van, aki pénzösszeget, mások pedig a munkájukat. Közmunkásokkal segítenek kifesteni az óvodát, és a tető szigetelését is kijavítják, mert több helyen is beázik az intézmény. Fejlesztik az udvari játszóeszközöket is, emellett egy korszerű, esztétikus játszótér épül a Gyula utcában, ahol Zsiga Marcell szerint adottak a lehetőségek egy több generációs, korszerű közösségi tér kialakítására.

Persze a közbiztonság is fontos, a Győri kapui polgárőrök szorgalmasan felügyelik a környéket, és a képviselő azt is megemlítette, hogy tavaly két kerékpárt vásárolt a körzetben járőröző rendőröknek, akik előszeretettel használják jó időben az eszközöket.
– Nagyon fontosnak tartom, hogy ez egy élhető, barátságos városrész legyen. Olyan hely, ahol a szülők szívesen viszik ki az utcára a gyerekeiket, ahol az emberek szívesen találkoznak, és beszélgetnek nagyokat, mert rendelkezésre állnak ehhez a megfelelő közösségi terek. Ezen dolgozunk a lakókkal közösen, s úgy érzem, máris komoly eredményeket sikerült elérnünk, amelyek további munkára sarkallnak – emelte ki az önkormányzati képviselő.
MN | Szepesi S.
Fotó: Juhász Á.
Kapcsolódó tartalmak
Pótolják a fákat, téliesítik a közterületeket
A Zöld Nyíl projekt kapcsán mintegy 80 kiszáradt facsemete és 100-120 cserje pótlása történik meg október 31.-ig, a telepítési helyszíneken ...
Kijavítják a járdát a Szabadság utcán
Javítani kell a Szabadság utcán épült járdát. A bulgárföldi utcában több lakó is panaszkodott a kivitelezés minőségére. A terület önkormányz...
Átadták a virágokból készült DVTK címert
A nemrégiben elkészült, virágpalántákból kirakott DVTK címer mellett tartott sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt Sebestyén László országgyűlés...
Virágos Magyarországért - Miskolc is versenyben!
Elkezdődött az idei harmadik fűnyírás a miskolci parkokban, közterületeken, és folyamatosan végzik a beültetett egynyári virágágyások, virág...
Helyreállt a rend az Andoron
Három hete állt vissza a közlekedési rend az Andor és a Görögszőlő utcákban, a Károly utcáról felhajtva mindkét irányba egyirányú a forgalom...
Javult a levegőminőség, bővült a csatornarendszer
Miskolc környezeti állapotáról és az önkormányzat múlt évi környezetvédelmi tevékenységéről is tárgyalt a városi közgyűlés legutóbbi ülésén....
Miskolci villamos: 115 éve a pályán
Ismét jár holnap a 100-as pályaszámú nosztalgiavillamos Miskolcon, így ünnepli a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a helyi villamosközlekedés ...
Friss videók

Miskolc Ma október 17.
feltöltve: 2013-05-24 13:21:00
Vetítő - Jack Reacher
Jack Reacher - rejtélyes katonai nyomozó egy nem is olyan bonyolult ügyben
Promenád 2013-05-23
Visszatekintő
Az elmúlt hét kulturális eseményei
Promenád 2013-05-23- ITT és MOST fotókiállítás Promenád 2013-05-23
- Mese a meséről Promenád 2013-05-13
- Szimfonikus pályázat Promenád 0000-00-00
- A la carte Promenád 2013-05-23
- MVSI Kupa Miskolc Ma 2013-05-23
Régiós állásajánlatok
- Project manager, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Kommunikációs és pénzügyi munkatárs Ideál Pénzügyi Kft.
- Építésvezető Építőipari kivitelező cég
- Software Architect, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Vagyonképzési-és kezelési tanácsadó FINANCIAL EXPERT Kft.
- Építésvezető Budapesti székhelyű Építőipari cég
- ASP.NET fejlesztő, Miskolc evosoft Hungary Kft
- Projektvezető, Miskolc evosoft Hungary Kft
- CNC szerviz technikus (lemezipari gépek) 'GORDIUSZ ALFA' Kft.
- Értékesítő HSA Kft.

Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
- Felelős szerkesztő: Molnár Péter
reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: hirdetes@miprodukt.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek




Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.