https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Kultúra

Civil információs centrum lett a Nyilas Misi Alapítvány

2012-07-10 15:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A megyében a Nyilas Misi Alapítvány nyerte el a Civil információs centrum címet – és látja el az ezzel járó feladatokat. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepélyes keretek között átadta kedden a civil szervezetek megbízóleveleit Budapesten.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, „egy új demokráciában elemi érdeke az államnak”, hogy legyenek olyan közösségek, amelyek megerősítik azokat az értékeket, amelyek nélkül nem létezhet – tudósított az eseményről az MTI. Mint a miniszter szavait idézték, közösségek, valamint kapcsolatok teremtésére és építésére van szükség, a civilek sikerét pedig abban lehet mérni, hogy minél kevesebb állami segítségre van szükségük.

A Civil információs centrum címet egy fővárosi és megyénként egy-egy, tehát összesen húsz pályázó nyerte el, ennek birtokosai szakmailag támogatják más civil szervezetek működését, és segítik az állami támogatások felhasználását. Megyénkben a Nyilas Misi Alapítvány használhatja július 1-jétől egészen 2014 végéig a Civil információs centrum címet.

A felhívásra 57 pályázat érkezett, ezeket a civil szektorban tapasztalattal rendelkező, stratégiai partnereket is magában foglaló döntés-előkészítő bizottság értékelte. Olyan szervezeteket választottak ki, amelyek a lehető legteljesebb mértékben és a legmagasabb színvonalon tudják garantálni az általuk nyújtott szolgáltatások szakmai minőségét. A nyertesek a kapcsolódó költségek finanszírozásához támogatást nyújtó kiemelt pályázaton vehetnek részt.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Kapcsolódó tartalmak

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu