https://www.metro.hu/akcios-ujsagok

Bulvár

Szoborrá dermedt jótevők

2012-08-17 18:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jotekonysagmagnes120817_ki.jpg

Látványos akcióval hívta fel magára és tanszergyűjtő kezdeményezésére a figyelmet a Miskolci Mágnes Csoport péntek délután a Mancs-szobornál. Három percig mozdulatlanságukkal és a kezükben tartott iskolaszerekkel késztették megállásra és figyelemre az arrajárókat. Akciójukkal a hátrányos helyzetűeknek segítenek az iskolakezdésben.

Szoborrá dermedt fiatalok látványa fogadta a péntek délután 3 óra körül a Mancs-szobor környékén várakozó, sétálgató miskolciakat. Az úgynevezett Flashmob ezúttal a hátrányos helyzetű térségekben élők megsegítésére „állt össze”.
– Elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye elmaradottabb térségeiben szeretnénk segíteni az iskolakezdést Egy füzettel című akciónkkal. – mondta Nagy Zoltán, a Miskolci Mágnescsoporttól. – Füzeteket, tanszereket, táskákat gyűjtünk, hogy aztán családsegítőkön keresztül eljuttassuk az arra rászorulókhoz.

jotekonysagmagnes120817_ki2.jpgMint megtudtuk, egy nagy sikerű tatabányai akció sarkallta a csoport tagjait az akció megszervezésére. A Flashmob azonban csak a kezdet, célját annyiban határozták meg, hogy Miskolc lakosságának figyelmét felhívják az akcióra. A fontosabb rész azonban csak most jön, hiszen két helyen, a Metropolban található hobbi sarokban, és a városháztéri papírboltban megkezdődik a gyűjtés.
– Egyik nap megkerestek a fiatalok azzal az ötlettel, hogy karitatív módon szeretnék támogatni a hátrányos helyzetű térségekben élők iskolakezdését. Az üzletben elhelyezünk egy dobozt, amiben elhelyezhetik a hozzánk betérő vásárlók adományaikat, felajánlásaikat – mondta el Bonyhai Attila, a városháztéri papírbolt üzletvezetője.

Egészen augusztus végéig tart az akció, így a szeptemberi iskolakezdésre már meg is kapják a miskolciak által összegyűjtött füzeteket és tanszereket az arra rászorulók.

K. I.
Fotó: Stumpf Bettina



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-08-18 05:50

    lényeglátó

    Mindenki "hátrányos helyzetű" aki nincs pozícióba, nem tud lopni egy huncut fillért se pedig minimum 1/5öd a fizetése!

Kapcsolódó tartalmak

Friss videók

Régiós állásajánlatok

http://minap.hu/page.php?478

Impresszum:

Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
  • http://www.minap.hu
  • 48.1052820.77615
  • worktel: 46 503 500
  • faxfax: 46 358 200
  • e-mail:
  • Ügyvezető: Keszténé Kiss Jolán
  • Felelős szerkesztő: Molnár Péter

  • reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a MIPRODUKT Kft. Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
    Hirdetésfelvétel:
    telefon: 46/501-420
    e-mail: hirdetes@miprodukt.hu

  • HU ISSN 2062-5642
  • Minden jog fenntartva!
  • Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
  • miskolc.hu
  • mti.hu