Ugrás a tartalomra

20+1 koronavírus mém, ami még a mostani helyzetben is mosolyra fakaszt

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. március 24. kedd 21:36
A nevetés márpedig még a járvány idején is segíthet, mi legalábbis könnyesre röhögtük magunkat, amíg az összeállítás elkészült.

Mindenféle túlzás nélkül kijelenthetjük: embert próbáló időket élünk. Egy világjárvány kellős közepén vagyunk, amire mondjuk jószerivel senki sem számított. A jelenlegi helyzetet senkinek nem könnyű feldolgozni, viszont hisszük, a pozitív hozzáállás talán ezen is segít! Éppen ezért, próbáljunk meg együtt nevetni ezen az egész lehetetlen helyzeten.

Őrizzék meg humorérzéküket, mint ahogyan az alábbi mémek készítői is, nevessünk együtt arra gondolva: ha követjük a meghozott szükséges szabályokat, talán hamarabb vége lesz ennek az őrületnek is. Tartsanak velünk!

1. Ha nem bírjuk a bezártságot, gondoljunk arra: azt, hogy mi mit csinálunk a „való villában”, legalább nem nézi egy egész ország főműsoridőben

 

2. A szakemberek szerint fontos, hogy home office-ban is tartsuk be a korábbi napirendünket. Ez például egy tök jó alternatíva azoknak, akik az MVK-val járnak, és nagyon hiányzik már a reggeli heringjárat a 35-ösön
3. Nem győzzük elégszer mondani: KÉZMOSÁS! De azért csak ésszel (Fordítás: Én, miután ötvenhetedszer is betartottam a húsz másodperces kézmosás szabályait)
4. Most lehetőleg egyáltalán ne fogjunk kezet. Mondjuk, ha a szerelmünk nyújtja… akkor is fertőtlenítsük!
5. Tarts távolságot, avagy, ha ma készülne a Beatles legendás albumának borítója
6. A programok törölve. Nem, most nem kifogás az sem, hogy ez az utolsó!
7. Intercom bemutatja

 

 

8. Az idei tavasz legjobb ajánlata a kertészáruházakban

 

9. Ha pedig külföldről jöttél, irány a karantén. Igen, a Mars sem kivétel!
10. Kár érte, kiváló ügynök volt!
11. … és akkor kiderül, miért pusztultak ki
12. Mondjuk ez mindig fontos, csak ugye mikor mi az érték…
13. Ha nincs papír, akkor se aggódj. Liszt, olaj és cukor biztos marad még!
14. Én még várnék azzal, de… végül is most legalább a diákhitelt sem kell törleszteni
15. Szegény Hide the Pain Haroldnak miért pont akkor lenne szerencséje, ha hosszú idő után végre buliba készül
16. Mondjuk bulizni éppen otthon is lehet. Ha van liszt!
17. Nálunk mondjuk ezt a sorozatot pont nem adják. Oh, vagy várjunk csak….
18. Okosabban kellett volna nevet választani, kérem szépen!
19. Ilyenkor is nevettetnek (Fordítás: A világ most. Mémgyárosok)
20. Csak optimistán!
+1. Persze, ha már kijátszottad a Super Mariot balra, ha elszámoltál a végtelenig kétszer, és ha tudod fejből az internetet… szóval, ha te vagy Chuck Norris, akkor akár meg is ihatod a koronavírust előlünk. :-)

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok