Ugrás a tartalomra

3,5 milliárdból digitalizálja az oktatást a Miskolci Egyetem

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. október 01. szombat 13:04
A digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására közel 3,5 milliárd forintot nyert a Miskolci Egyetem a Széchenyi Terv Plusz pályázatán.
Dr. Szilágyi Roland a DigitAll nyitórendezvényén. Fotó: Miskolci Egyetem

A „DigitALL – Az oktatás digitális átalakítása a Miskolci Egyetemen” című, közel négy éven át tartó projekt célja egy olyan komplex digitális ökoszisztéma kialakítása, amely a képzési tevékenység innovatív támogatásán túl hozzájárul ahhoz is, hogy a diákok gyakorlati tudása még inkább illeszkedjen a munkaerőpiaci elvárásokhoz - olvasható a Miskolci Egyetem pénteken kiadott közleményében. 

Mint írják, a koronavírus világjárvány 2020 óta alapjaiban változtatta meg a társas- és szociális kapcsolatokat, nem utolsó sorban a korábban kizárólag a személyes kontaktuson alapuló oktatást. Napjainkra felértékelődtek a digitális szolgáltatások, amelyek elérését konkrét igényként fogalmazzák meg az egyetemmel való partneri kapcsolatban a felsőoktatásba belépő hallgatók. A hagyományos jelenléti képzés mellett elvárás lett részükről a hozzáférés az előmenetelüket támogató digitális oktatási platformokhoz.

A digitális térben a frontális pedagógiai módszerek nem alkalmasak sem a versenyképes tudás átadására, sem a hallgatói-oktatói kapcsolatok fenntartására. Ezt felismerve indította el a Miskolci Egyetem az oktatás digitális átállásának programját, amely az innovatív pedagógiai módszerekkidolgozásán és az ehhez szükséges eszköz- és hálózatfejlesztésen túl céljául tűzte ki az IKT-eszközökhasználatához szükséges készségek fejlesztését az egyetemi hallgatók és munkavállalók körében. A projekt megvalósításban résztvevő cégek, vállaltok képviselői ahhoz járulnak hozzá, hogy a képzési struktúrák kialakításában érvényesüljenek a naprakész munkaerőpiaci elvárások.

A Miskolci Egyetem hosszú távú intézményfejlesztési tervével összhangban álló, 2026-ig tartó DigitALLprojektben informatikai hálózatfejlesztést, a digitális eszközpark megújítását és kapacitásbővítését tervezi, az intézményi szintű egységes, zárt rendszerű távolléti és hibrid oktatást támogató környezet megteremtése céljából. Az informatikai hálózaton megvalósuló képzésekhez e-learning tananyagfejlesztés társul, amely hallgatói támogatási rendszerrel kiegészülve egyenlő esélyt kínál valamennyi diáknak az oktatás platformok eléréséhez. A projekt kiemelt figyelmet fordít e tekintetben a nők, a hátrányos helyzetű és fogyatékos hallgatókra. A megvalósítandó fejlesztés olyan oktatási innovációs elemeket is tartalmaz, mint a mesterséges intelligencia használata, a képzésekben megszerezhető kompetenciák munkaerőpiaci igényeken alapuló fejlesztése, valamint a gyakorlati oktatást szolgáló komplex tudásbázis összeállítása. Ezek a részelemek közvetlenül járulnak hozzá a képzések munkaerőpiaci elvárásokhoz igazított modernizálásához.

További hírek

Olvasnivaló