Ugrás a tartalomra

Apokalipszis és feltámadás a Férfibolygón

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. július 24. szombat 20:08
Ascher Tamás rendezésében ismét színpadra vitték egy nő államosításának szürreális történetét.
Fotó: Éder Vera

Neves színészgárda, zöld háttér előtt kibontakozó sztori: ez a Hazatérés. Mégis, pusztán ennyiből nagyobb eséllyel asszociálunk a legutóbbi Pókember-széria 2. felvonására, mint Harold Pinter 1964-es drámájának újramesélésére. Pedig itt a zöld háttér nem CGI, hanem a Miskolci Nemzeti Színház (kiváló) díszlete. Pedig itt nem egy laza hálószövő pók a főhős, hanem a főhősöket szövi be a laza pókháló. Pedig itt a hazatérés nem egyenlő a megnyugvással: az egykori otthonba visszatérni olyan, mint a félig gyógyult sebről letépni a tapaszt. Itt nem szuperhősök harcolnak a veszéllyel: veszély sincs, a harcot pedig már feladták.

A mostani előadás rendezői munkáját Ascher Tamás végezte, aki egyébiránt nem Miskolcon vitte színre először a Hazatérést, így megelőlegezhető, hogy mélyebb ismereteket gyűjtött a darabban rejlő lehetőségekről. A dráma hatszereplős. Egy idős férfi együtt él két fiával és öccsével. Kapcsolatuk többnyire hideg, indulatoktól és tehetetlenségből fakadó fásultságtól terhes. Ebbe a patriarchális idillbe érkezik haza a harmadik fiú, hogy bemutassa rég látott családjának feleségét, és elmesélje sikereit. Egy olyan helyre, amit hosszú ideje elkerül a nő és a siker is. A hiány egyébként nem csak ezeken a pontokon érződik. A hosszú dialógusok és a fő cselekmény csermely lassú csobogása miatt akár pacemakerrel is nyugodtan be lehet ülni a Hazatérésre. Ez a vélemény persze nem azt jelenti, hogy unalmas lenne az előadás, inkább egyfajta lassú építkezést és karakterközpontú vonalvezetést jelöl. Néha kifejezetten érdekes látni, ahogy bűvészkedik egy nő négy férfi pillanatnyi vérellátásával.

Helló és viszlát

Maga a történet kissé olyan, mint visszafelé elmesélni egy sor dominó ledőlését egészen a pöccintésig. A férfiakra (a darab szerint) jellemző kapcsolati mechanikákra épül a család élete, megszokássá transzformálva a működésképtelenséget. Egészen addig kiválóan rontja el a saját és egymás sorsát a négy karakter, amíg meg nem érkezik feleségével a tékozló fiú fonákjaként funkcionáló harmadik testvér, akit Fandl Ferenc alakít. Az építkezés milyenségét mutatja, hogy a darab értelmét adó nagy találkozás – ami addig csak részben történik meg – az első felvonás végén történik meg. A második felvonás szürreális, többször abszurd jeleneteiben a Szirbik Bernadett játszotta nő kikerül az egyén „tulajdonából”: a közösbe dobják. A zárójelenet voltaképp egy üzleti megbeszélés: milyen körülmények között prostituálódjon a család vonzáskörébe tudatosan belefúródó nő. Ezt a férj, az egyetlen karakter, aki nem tartozik ehhez a körhöz, végighallgatja, mielőtt elmegy.

A Hazatérés több témát boncolgat. A heteroszexuális férfiak kényszerű egymás mellett élésének sajátos vonásait – a domináns hím képe csak illúzió a fogatlan oroszlánok világában. Az egy ponton működésképtelenné váló családi kapcsolatokat. Bemutatja a nő, a feleség és az anya hiátusának következményeit, amik úgy ülnek ki a színpadra, ahogy a vitaminhiányos ember körmein jelennek meg a fehér foltok. Kibontakozik az érzés: akkor döbbenünk rá, hogy mink nincsen, amikor más életében észrevesszük azt. Előtérbe kerül a szexualitás. Mégsem ezek egyike a Hazatérést övező legfontosabb kérdés, hanem az, hogy miért született az előadás. Miért mesélték el újra ezt a sztorit, hogyan illeszkedik a most kérdéseire fókuszáló darabok sorába, és mitől lett érvényesebb ez a változat, mint bármelyik az elmúlt, közel 60 évben?

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!