Ugrás a tartalomra

Avas Szálló – akár már januárban lezárulhat az adásvétel

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. december 17. csütörtök 11:07
Az az érdekünk, hogy a felújítás minél hamarabb befejeződjön, de arra kell készülni, hogy a munkák az ilyenkor szokásos módon két-három évig biztosan eltartanak majd. Főként azért, mert a műemlékvédelmi előírásokat az építkezés során szigorúan be fogjuk tartani – nyilatkozta lapunknak az új tulajdonos Mathias Corvinus Collegium Alapítvány médiamenedzsere.

Az MCC az általános iskola felső tagozatosainak szóló Fiatal Tehetség Program elindítástól kezdve, tehát már 2015-től jelen van Miskolcon, központjuk a Csizmadia közben található. Jelenleg négy évfolyamon száz diáknak tartanak a hagyományos oktatást kiegészítő, térítésmentes képzéseket, ötven tanuló pedig már végzett a programban. Majdani miskolci központjuk az általános iskolásoktól, a középiskolásokon át, az egyetemi hallgatókig várja majd a tehetséges fiatalokat.

Veres Pál polgármester még novemberben döntött arról az előterjesztésről, amely javaslatot tesz az Avas Szálló eladására. Ezt követően megjelent az erről szóló hirdetmény, amelyre határidőig egyetlen pályázat érkezett, a Mathias Corvinus Collegiumé. A városvezető aztán be is jelentette, hogy sikerült megállapodni velük, így méltóképp rendeződhet az évtizedeken át magára hagyott, folyamatosan romló állapotú, egykor impozáns Avas Szálló sorsa. A pályázat tehát érvényes és eredményes volt, így jelenleg már az adásvételi szerződés egyeztetése és jóváhagyása van folyamatban.

Így nézett ki nyáron az Avas Szálló. Juhász Ákos képgalériája

Kulturális értékmentés

– A tervek szerint már januárban lezárulhat az adásvétel – tudtuk meg Gyüre Józseftől, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány médiamenedzserétől.

Levélben kerestük meg őket, hogy érdeklődjünk a részletekről. Arra a kérdésünkre, hogy az új, Kelet-magyarországi bázisuk keresésénél miért éppen Miskolcra esett a választásuk, válaszában azzal érvelt, hogy a borsodi megyeszékhely az ország egyik legnépesebb települése, fontos régióközpont és igen jelentős egyetemi város.

– Küldetésünknek tekintjük, hogy a tehetséggondozás lehetőség szerint összekapcsolódjon a kulturális értékmentés feladatával. Miskolc esetében is fontos szempont az enyészetnek indult, hosszú évek óta kihasználatlan épületek feltámasztása, élettel, új funkcióval való megtöltése. Azt szeretnénk, hogy a miskolci Adler Károly tervei alapján 1894-ben átadott építészeti remekmű legalább még további száz évig szolgálja az ország és a helyi közösség érdekeit – fogalmazott.

Hangsúlyozta: az MCC és Miskolc közös érdeke, hogy a méltán híres Avas Szálló újra régi fényében tündököljön. Az ikonikus épület – átfogó felújítást követően – bekapcsolódhat a város kulturális, oktatási és közösségi életének vérkeringésébe.

Kávézó, étterem, könyvesbolt, szálloda is (?)

– Miután az ingatlan az MCC birtokába kerül, megkezdődhetnek az egyeztetések arról, hogy pontosan hol, mikor, milyen funkciók kialakítására lesz lehetőség. Az épület legfőbb rendeltetését tekintve regionális tehetséggondozási központunk lesz, ahol az általános- és középiskolásoknak, valamint az egyetemistáknak szóló képzések egy helyen lesznek elérhetők, és ahol az oktatási és közösségi terek mellett egy bentlakásos diákszállót is kialakítunk.

„Ezek mellett az épületben kávézó, étterem, könyvesbolt és szállodai funkció is létesülhet. Az az érdekünk, hogy a felújítás minél hamarabb befejeződjön, de arra kell készülni, hogy a munkák az ilyenkor szokásos módon két-három évig biztosan eltartanak majd, főként azért, mert a műemlékvédelmi előírásokat az építkezés során szigorúan be fogjuk tartani.”

Gyüre József rámutatott, a fejlesztéseket minden településen, így Miskolcon is, a városvezetéssel egyeztetve valósítják meg. – Nagyon jó az együttműködés a várossal és az országgyűlési képviselőkkel is; politikai hovatartozástól függetlenül mindenki nagyon támogató, hiszen a város és az MCC közös érdeke az Avas Szálló megújulása – emelte ki.

Megtudtuk azt is, hogy 2021 szeptemberétől a Középiskolás Program és az Egyetemi Program is elindul a városban a tervek szerint, azonban – az akkor még zajló felújítás miatt – ideiglenesen egy közös, bérelt ingatlanban.

A Középiskolás Programban az induláskor körülbelül száz gyerekkel számolnak, ami felmenőágban akár kétszázfős tanulói létszámra bővülhet. A tervek szerint az Egyetemi Program az elsőéveseknek szóló, úgynevezett Juniorképzéssel indul majd el a következő ősztől, ahol a résztvevők száma a következő években nyolcvan főre emelkedhet.

Szélesítik a tevékenységüket

Magyarország legnagyobb multidiszciplináris kollégiuma 1996-ban magánkezdeményezésre jött létre. Az alapító Tombor-család jelentős összeget ajánlott fel kiemelkedően tehetséges, a közösségük és az ország jóléte iránt egyaránt elkötelezett fiatalok képzésére. A műhely több tudományágban – legyen az jog, közgazdaságtan, társadalomtudomány, nemzetközi kapcsolat, vagy éppen kommunikáció – magasszintű képzést nyújt.

2020 júniusában az MCC hatalmas mérföldkőhöz érkezett. Egyrészt az Országgyűlés által biztosított támogatás keretében tulajdonba kapták a MOL Nyrt. és Richter Gedeon Nyrt. részvényeinek 10-10 százalékát. Ennek köszönhetően mind szakmai, mind földrajzi értelemben elkezdhették kiszélesíteni hazai és nemzetközi tevékenységüket. Másrészt az MCC szervezete és testületei is átalakultak: az egykori alapítók által irányított Tihanyi Alapítvány megszűnésével egy időben felállt az új Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, amelynek elnöke Orbán Balázs lett, Szalai Zoltán főigazgatóként folytatta munkáját.

További hírek

Olvasnivaló