Ugrás a tartalomra

„Az el nem végzett munka a világ legdrágább objektívén keresztül sem látszódik”

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. január 14. péntek 14:35
Szilágyi Szabolcs szerint az nem elegendő képviselői munka, hogy valaki várat épít, csendesen ül a parlamentben és olyan kerékpárútért lobbizik, aminek már két éve letette az alapkövét. Mindezzel Csöbör Katalin közelmúltbeli számvetésére reagált a politikus.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókörzetének egyesült ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje úgy fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján: „Értékeljük képviselő asszony humorát, miszerint a Fidesz azt tartja a XXI. században egyik legnagyobb eredményének, hogy várat épít” – kezdte reakcióját Szilágyi Szabolcs arra a nemrégiben megjelent interjúra, amelyben Csöbör Katalin „próbálja magyarázni a bizonyítványt” – mint fogalmazott.

Szilágyi Szabolcs; Fotók: Juhász Ákos

Az országgyűlési képviselőjelölt arra is reagált, hogy saját elmondása szerint a képviselő asszony csendesen figyeli az eseményeket a parlamentben, míg a háttérben komoly lobbi tevékenységet fejt ki: például a Miskolc – Felsőzsolca kerékpárút kapcsán, „amelyet egyébként pont két éve adott át a kivitelezőnek. Sebaj, jobb kétszer, mint egyszer sem!” – fűzte hozzá Szilágyi Szabolcs.

Amióta ez az alapkőletétellel egybekötött átadás megtörtént, „egy kapavágás nem történt” a területen, de a végeredményt „nyilván megint át fogja adni” – magyarázta gondolatait.

„A nagy lobbizás közben azt is elfelejtette, hogy egyébként rossz ajtón kopog, hiszen ezt a beruházást Miskolc városa TOP-os európai uniós forrásból fogja finanszírozni, nem pedig kormányzatiból” – utalt egyben arra az országgyűlési képviselőjelölt, hogy nem a kormány, hanem Miskolc városa építi majd meg a bicikli utat.

A lobbi munkával kapcsolatban azt is elmondta Szilágyi Szabolcs, megválasztása esetén az egyik legfőbb prioritás számára az lenne, hogy újrainduljon a panel program. Mint mondta, a források rendelkezésre állnának az Európai Unió felől, azonban a kormány nem pályázott ezekre. Ő elsősorban azért lobbizna, hogy ez megtörténjen, emellett infrastrukturális fejlesztésekre is jelentősebb összegeket szeretne a régióba hozni.

„El kell, hogy szomorítsam képviselő asszonyt: az el nem végzett munka a világ legdrágább objektívén keresztül sem látszódik” – mint összegzett, majd hozzátette, hogy Miskolcnak és környékének valós érdekképviseletre van szüksége, ő pedig jelentkezik erre a szolgálatra.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke