Ugrás a tartalomra

Barátság Maraton: több MVK-járat is terelt útvonalon közlekedik

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. október 16. szombat 09:31
A villamos sem marad ki, a szerelvényeket néhány percre megállíthatják majd a Széchenyi utcán a futóverseny miatt.
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Jelentősen változik a közösségi közlekedés megszokott rendje a Barátság Marton miatt október 17-én reggel fél hét és délután négy óra között - közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Ahogyan a sportrendezvényről szóló beharangozónkban is írtunk, , a futóverseny az alábbi útvonalon halad majd: Görgey Artúr u. (rajt) – Corvin u. – Uitz Béla u. –Kálvin János u. – Petőfi Sándor u. – Hunyadi u. – Széchenyi u. – Déryné u. – Hősök tere – Horváth Lajos u. – Szentpáli u. – Corvin u. – Dankó Pista u. – Király u. – Budai József u. és Görgey Artúr u. (cél).

A fenti útvonalon forgalomterelések és korlátozások lesznek, melyek a 14-es, 20-as, 21-es, 28-as, 34-es, 35-ös,35R-es 43-as, 44-es és Auchan 1-es autóbuszok útvonalát is érintik, a járatok terelésen közlekednek majd. Hogy pontosan melyiket merre találja holnap, azt lentebb mutatjuk:

14-es:
útvonala és megállói a Hejő-park felé változatlan.
Repülőtér felé
az útvonala: az SZTK megállóhely után Lévay u. – Szilágyi D. u. – Vörösmarty u. – Corvin u. – Centrum megállóhely, ezt követően eredeti útvonalán halad tovább.
a Népkert, Villanyrendőr, Hősök tere, Petőfi tér megálló helyett a Szigligeti tér, Vörösmarty városrész, Vörösmarty utca és Centrum megállóban áll meg.

20-as
Miskolctapolca felé:
útvonala: Madarász Viktor utca után Kazinczy u. – Szemere u. – Népkert, majd eredeti útvonal.
megállói: a Centrum és Vörösmarty u. helyett a Hősök terén és a Villanyrendőrnél áll meg.
a Repülőtér felé:
útvonala: SZTK megállóhely után Lévay u. –  Szilágyi D. u. – Vörösmarty u. – Corvin u. – Centrum, majd tovább az eredeti útvonalon.
megállói: a Népkert helyett a Szigligeti tér, Vörösmarty városrész megállóban áll meg.

28-as, 43-as:
Búza tér felé:
útvonala: SZTK megállóhely után Lévay u. – Szilágyi D. u. – Vörösmarty u. – Corvin u. – Centrum, majd tovább az eredeti útvonalon.
megállói: a Népkert megálló helyett a Szigligeti tér, Vörösmarty városrész megállóban áll meg.

44-es:
a Centrum felé:
útvonala: SZTK megállóhely után Lévay u. – Szilágyi D. u. – Vörösmarty u. – Corvin u. – Centrum, majd tovább az eredeti útvonalon.
megállói: a Népkert megálló helyett a Szigligeti tér, Vörösmarty városrész megállóban áll meg.

34-es:
útvonala és megállói az Avas kilátó felé változatlan.
Bodótető felé:
útvonala: az SZTK megállóhely után Lévay u. – Szilágyi D. u. – Vörösmarty u. – Corvin u. – Centrum, majd tovább halad eredeti útvonalán.
megállói: a Népkert helyett a Szigligeti tér, Vörösmarty városrészben áll meg.

35-ös:
útvonala és megállói az Avas kilátó felé változatlan.
Centrum felé:
útvonala: a Derkovits utca után Lévay u. – Szilágyi D. u. – Vörösmarty u. – Corvin u. – Centrum, majd tovább halad eredeti útvonalán.
megállói: a Népkert helyett a Szigligeti tér, Vörösmarty városrész.

35R-es:
útvonala és megállói az Avas kilátó felé változatlan.
Centrum felé:
útvonala: SZTK megállóhely után Lévay u. – Szilágyi D. u. – Vörösmarty u. – Corvin u. – Centrum, majd tovább halad eredeti útvonalán.
megállói: a Népkert helyett a Szigligeti tér, Vörösmarty városrész.

21-es:
Kandó Kálmán tér felé:
útvonala: Vörösmarty u. – Corvin u. – Madarász V. u. – Batthyány L. u. – Palóczy u. – Kis-Hunyad u. – Dayka u. – Dayka hídon jobbra fordul, majd tovább halad eredeti útvonalán.
megállói: a Szemere u. és Erzsébet tér megálló helyett a Vörösmarty u. és Szemere kert megállóban áll meg.
Tiszai pályaudvar felé:
útvonala: az Avasalja utca megállóhelyig változatlan, utána Nagyváthy u. – Szent I. u. – Malomszög u. – Ilona u. – Vologda u. – Fazekas u. – Jókai M. u. –  Ady E. u. – Vörösmarty u., majd tovább halad eredeti útvonalán.
megállói: a Nagyváthy u., a Teleki u., Erzsébet tér, Szemere u. megálló helyett a Malomszög utca, Dózsa Gy. u. (1-es járat) és Petőfi tér (1-es járat) megállóhelye.

Auchan 1-es:
útvonala és megállói a Centrum irányába változatlan.
Auchan Borsod felé:
útvonala: Villanyrendőr – Arany J. u.- Corvin u. – Szentpáli u. – Horváth L. u. – Ady E. u. – Király u. – Vörösmarty utca, majd tovább halad eredeti útvonalán. 
megállói: Szemere u. helyett Centrum.

Villamosközlekedés
A futóverseny miatt a Széchenyi utcán a villamosok megállítására kell számítani, ami néhány perces késést okozhat.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!