Ugrás a tartalomra

Bársonyos diákokat látott vendégül a főépítész

minap.hu/MiskolcTV
Utoljára módosítva
2021. szeptember 21. kedd 15:24
A fiatalok korábban rajzokat, maketteket készítettek az Avasi kilátóról, alkotásuk jutalmául hívta meg őket a hivatalba Szunyogh László.

Fotók: Horváth Csongor

Ismét kinyílt a városháza, ahová ezúttal a Miskolci Bársony János Általános Iskola negyedikes diákjai tettek látogatást. A gyerekeket Szunyogh László, Miskolc főépítésze fogadta. A fiatalok még korábban rajzokat, illetve maketteket készítettek az Avasi kilátóról, amit a főépítésznek is megmutattak. Alkotásuk jutalmául látogathattak el a polgármesteri hivatalba, amit a vírushelyzet miatt időzítettek mostanra.

- Úgy gondoltam illik visszahívni, azokat, akik engem megvendégeltek. Öröm volt látni, hogy jól érezték magukat nálunk, és abban bízom, hogy a városháza megismerését követően még jobban szeretni fogják Miskolcot, hiszen ők ma itt tényleg beleshettek a kulisszák mögé: a főépítészi iroda mellett megnézhették többek között a közgyűlési termet is – mondta a főépítész.

További hírek

Olvasnivaló