Ugrás a tartalomra

Cuki spártai harcos? – fiatalok szerint ilyen egy készenléti rendőr

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. február 05. szerda 11:11
Mindezt a Miskolci Rendőrkapitányság szerdai nyílt napján tudtuk meg. Egy osztálynyi szentpális diák ismerkedett a rendőri szakma szépségeivel. Eláruljuk: találtak, nem is keveset!

Vass Cintiát például a kutyás, lovas járőrözés érdekelné. A fiatal tanulónak otthon több kutyája is van, rendszeresen lovagol, imádja az állatokat, magyarázta. Már egészen fiatalon, nyolcadikos korában eldöntötte, hogy rendőr lesz, de előbb érettségiznie kell, szeretne nyelvvizsgát is tenni, aztán suli mellett jöhet a jogsi.

– Sok dolgot megtudtam a mai nyílt napon, nagyon hasznosnak találtam, talán egy picit sokat is kérdeztem, de szerettem volna, ha úgy megyek vissza a suliba, hogy mindennel tisztában vagyok a továbbtanulást és a rendőri pályát illetően – mondta.

A rendőrség Fábián kapui épületébe egy teljes osztály érkezett a Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából. Varga Rudolf sajtóreferens tudatta, a diákok a programon megismerhették az egyes szervezeti egységek működését és feladatait. Tájékoztatást kaptak továbbá a rendészeti szakközépiskolákba történő felvételi eljárás menetéről, valamint azokról a személyi, egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételekről, amelyek a jelentkezéshez szükségesek.

A bűnügyi technikus előadásán sok kérdés érkezett a kriminalisztikai fényképezés és a nyomrögzítés folyamatáról, majd a legnagyobb derültséget kiváltva egyiküket beöltöztették a készenléti rendőrség felszerelésébe.

Juhász Ákos képgalériája!

– Spártai harcos vagyok – húzta ki magát büszkén a fiatalember, miközben lány osztálytársai fotózták. Közben aztán többen is megjegyezték, mennyire cukin áll rajta az egyenruha. Nos, ha valamivel vonzóvá lehet tenni a rendőri pályát, akkor ez mindenképpen ütős érv a tapasztalatok szerint!

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!