Ugrás a tartalomra

DK: minden Balaton-parti településen garantálni kell egy ingyenes szabadstrandot

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. június 03. szombat 14:32
Minden Balaton-parti településen egy ingyenesen elérhető szabadstrand garantálását javasolta a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője.
Fotó: DK

Kálmán Olga a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón elmondta: a jó idő beköszöntével egyre többen szeretnék szabadidejüket a Balatonnál tölteni, a fizetős partszakaszok viszont még a tavalyi évhez képest is "mértéktelenül megdrágultak", a szabadstrandok közül pedig alig maradt egy-kettő, "miután Orbán emberei beépítették az egész Balaton-partot".

A Demokratikus Koalíció árnyékkormányának javaslata szerint az összes Balaton-parti településen garantálni kell egy mindenki számára ingyenesen elérhető szabadstrandot. "Elég volt abból, hogy a fideszes oligarchák és a strandbelépőket drágító orbáni infláció még a pihenés lehetőségét is elveszi a tisztességes magyaroktól" - fogalmazott az árnyékkormány szóvivője.

Szavai szerint azok után, hogy az árak a boltokban megfizethetetlenek, a kormány áremelései miatt egyre kevesebbet érnek a bérek, valamint a nyugdíjak és a miniszterelnök az emberekre szabadította Európa legmagasabb inflációját, a Fidesz még a Balatont is kisajátítja magának.
A DK Dobrev Klára vezette árnyékkormánya ezt sosem engedné: azért dolgoznak, hogy letörjék az inflációt, és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek Magyarországon - húzta alá Kálmán Olga az MTI szerint.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!