Ugrás a tartalomra

Duplájára növeli kapacitását hazánk egyetlen alumínium italdobozgyára

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. május 12. szerda 13:22
A 19 milliárd forintból megvalósuló új aludoboz-gyártósor 2021 októberére készül el, az év utolsó negyedévében már a jelenlegi mennyiség duplája, másodpercenként akár 100 darab alumínium italdoboz készülhet el Szikszón.

A Hell cégcsoporthoz tartozó Quality Pack Zrt. szikszói dobozgyára az egyetlen aludoboz gyár ma Magyarországon. Jelenlegi éves névleges kapacitása 1,5 milliárd darab, amely egy új gyártósor-beruházásnak köszönhetően hamarosan 3 milliárdra nő. A vállalat nemzetközi versenyképességét növelő beruházás összértéke meghaladja a 19 milliárd forintot, ebből 7 milliárdot a Magyar Kormány egyedi kormánydöntés alapján, vissza nem térítendő készpénztámogatásként biztosít – jelentette be a fejlesztés támogatását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Csereklye Barnabás, a Hell Energy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kedden.

Az alumíniumdoboz mint italcsomagolás számos előnnyel rendelkezik – tiszta, védi a benne lévő folyadékot a fénytől, oxigéntől, szennyeződésektől, és ami a legfontosabb, költséghatékonyan és végtelenszer újrahasznosítható. Az újrahasznosítási folyamat az alumínium esetében gyors és egyszerű, melynek eredményeképp a kiürült, megfelelő helyre dobott aludobozból akár 60 nap múlva újra italcsomagolás lehet. A körforgásos gazdaság és a fenntarthatóság iránti elkötelezettsége bizonyítékaként a Hell Energy csoport 2017 tavaszára mindössze 8 hónap alatt építette fel Magyarország első alumínium italdobozgyárát, a Quality Packot. A 30 milliárd forintból megvalósult beruházással egy, Európa egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb technológiájával működő, 250 ml-es alumínium italdobozok és doboztetők gyártására alkalmas gyár kezdte meg működését, amely máig az egyetlen hazánkban.

Az elkészült aludobozokba elsősorban a Hell csoport italai – energiaitalok, jegeskávék, jegesteák, üdítőitalok, vitaminitalok – kerülnek, de más márkák számára is vállalnak bérgyártást a csúcstechnológiájú üzemben. A kapacitásbővítő beruházás szükségessége már az átadáskor szerepelt a tervekben: a gyártócsarnokban szabadon hagyott terület jelezte, itt pár éven belül újabb gyártósort telepítenek, hogy biztosítsa a dinamikusan növekvő igények kiszolgálását.

– A hazai és nemzetközi piacon egyaránt sikeres magyar tulajdonú vidéki cégek gazdaságunk újraindításának kulcsszereplői – mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. – Ezen vállalatok egyike a Hell csoport, mely az elmúlt egy évben nemcsak megőrizte a hazai munkahelyeket, hanem bővíteni is tudta munkavállalói létszámát. Ezért is támogatjuk ezt az új beruházást, ami hazánk egyik hátrányos helyzetű régiójában működve járul hozzá a nemzetgazdaság exportsikereihez.

A szikszói, összesen 42 ezer négyzetméter területű Quality Pack gyárban az alumínium italdobozok több mint 800 méter utat tesznek meg és 13 gyártási műveleten esnek át, míg az újrahasznosított alumíniumból készült tekercsekből kész dobozok lesznek. A gyártás puskagolyó gyorsasággal zajlik, a termelési folyamatok teljes mértékben automatizáltak. A Hell cégcsoport már jelenleg is több mint 1000 embernek ad állandó munkát hazánk egyik leghátrányosabb helyzetű régiójában. 2019-től az idei év végéig közel 300 munkahely létesül a jóvoltából, mely tovább erősíti a Hell-t mint a régió kiemelt munkáltatóját.

– A pandémia okozta nehézségek ellenére eredményes évet zártunk tavaly, rendre megvalósítottuk tervezett beruházásainkat, és ami a legfontosabb, valamennyi munkahelyet sikerült megőriznünk a cégcsoportban – hangsúlyozta Csereklye Barnabás, a Hell csoport vezetője. – Most arra is elérkezett az idő, hogy bővítsük aludobozgyártó-kapacitásunkat. Saját márkáink esetében már 95 százalék feletti az újrahasznosított aludobozba töltött italok aránya, melyre különösen büszkék vagyunk, hiszen ebben látjuk a jövőt, ezzel tudunk hozzájárulni a körforgásos gazdaság megvalósulásához.

A Quality Pack sikereit egyébként számos szakmai kitüntetés is jelzi. 2018-ban a nemzetközileg elismert CanTech International magazin „Innováció 2018” díját kapta meg a 28 európai országban levédetett, ujjbeggyel könnyen kinyitható doboztetőért, majd 2019-ben az „Év Gyára” kitüntetést vehette át a „Legjobb gyártástámogató folyamatok” kategóriában.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!