A miskolci Bosch vállalatok két helyi technikummal, az MSZC Andrássy Gyula Gépipari Technikumával és az MSZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumával együttműködve képzik magas színvonalon a jövő szakembereit, az együttműködés a 2023-as tanévtől pedig az MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikumával is kibővül.

Az oktatás egy részét az állami intézmények végzik, a szakmai képzést pedig a vállalatok, jelen esetben a Bosch két miskolci vállalata. A rendszer előnye, hogy a diákok még a szakképesítés megszerzése előtt releváns és piacképes szakmai tapasztalattal gazdagodnak.
A vállalat a diákokkal szakképzési munkaszerződést köt, így a két fél között egyfajta munkaviszony jön létre. A képzés teljes időszakára a tanulókat munkabér illeti meg.
A miskolci Bosch gyáraiban a duális szakképzés fontos pillérré vált az elmúlt 10 évben. A telephelyek hosszú távú munkalehetőséget biztosítanak a programban végzett pályakezdő fiatalok számára. A rendszer sikerét mutatja, hogy az elmúlt években végzett több száz diák jelentős része el is helyezkedett a két gyár egyikében.

A technikusi pálya iránt érdeklődő fiataloknak jelenleg az alábbi szakokra van lehetőségük jelentkezni a Bosch duális képzés keretein belül.
Mechatronikai technikus
- Partneriskola: MSZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum
- Nappali technikumi képzésben: 5 év
- Érettségit követő nappali technikusi képzésben: 2 év
Automatikai technikus
- Partneriskola: MSZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
- Nappali technikumi képzésben: 5 év
- Érettségit követő nappali technikusi képzésben: 2 év
Erősáramú elektrotechnikus
- Partneriskola: MSZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
- Nappali technikumi képzésben: 5 év
„Iparágunk jövője, és mindennemű fejlődés a műszaki területen a jól képzett szakemberek és technikusok meglététől függ” (Robert Bosch, 1861-1942)
Elkötelezettek vagyunk a jó szakemberek képzésében, ezért minden évben szeretettel várunk minden duális képzés iránt érdeklődő diákot.