Ugrás a tartalomra

Egy volánbusz lángolt a Keleti kapuban

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. július 13. kedd 20:39
A tüzet a lánglovagok hamar megfékezték, szerencsére senki sem sérült meg.

A tüzet rövid idő alatt megfékezték a helyszínre érkező tűzoltók. Fotó: Beregi László

Tűz keletkezett egy menetrend szerinti autóbusz motorterében, Miskolc határában kedd délután. Dojcsák Dávid, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője a minap.hu-nak elmondta, a lángoló autóbuszhoz a miskolci hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel és egy vízszállító járművel vonultak ki.

- Az egységek kiérkezése előtt az utasok elhagyták a tömegközlekedési eszközt. A tűzoltók rövid időn belül elfojtották a lángokat, az eset során senki sem sérült meg – tette hozzá.

Az oltási és mentési munkálatok miatt kora délután nagyobb dugók is kialakultak a 3-as főút érintett szakaszán. A helyszínre igyekvő munkatársaink korábban azt mondták, rövid időre a Baross Gábor utcai kereszteződésig bedugult az útszakasz. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, az autóbusz elszállítását követően normalizálódott a helyzet.

Az autóbuszt elvontatták, mostanra csak ez a folt jelzi a baleset helyszínét. Fotó: Beregi László

- A forgalom fokozatosan helyreáll, a szakaszon közlekedő gépjárművezetőktől viszont ettől függetlenül is fokozott figyelmet kérünk, hiszen a mentés éppen csúcsforgalomban történt, ráadásul a rendkívüli meleg miatt dekoncentráltak, ingerlékenyebbek lehetünk – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy pontosan milyen meghibásodás okozhatta a tűzesetet, ezért kérdéseket juttattunk el a Volánbusz Zrt.-hez is.

Ők arról tájékoztattak, hogy a kérdéses járművet két hónapja újították fel. "Az autóbusz motorterében történt tűzeset okait még vizsgálják és a kárfelmérés is folyamatban van" - írták. 

Hozzátették, a buszon utazók egy körülbelül 10 perccel később induló, mentrendszerinti járattal folytatták útjukat. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!