Ugrás a tartalomra

Elkészült a régió első gyermek- és ifjúsági pszichiátriai osztálya

Miskolc TV/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. november 24. szerda 13:59
A megyei központi kórház új osztályát rövidesen birtokba vehetik a betegek, de az egészségügyi intézményben a beruházások ezután sem állnak meg.
Fotó: megyei központi kórház

Három év alatt mintegy 15 milliárd forintnyi beruházás történt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és tagintézményeinek területén. A fejlesztések részleteit pénteken Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumában ismertette Kásler Miklós miniszter. 

Az eseményen elhangzott, a gyermek- és ifjúságpszichiátriai épület alapkövét tavaly júliusban rakták le, mostanra pedig el is készült a régió első gyermek- és ifjúsági pszichiátriai osztálya, amit hamarosan birtokba vehetnek a betegek. Az új épületben a többi közt akadálymentes liftet, modern nővérszobát, és emelt biztonságú kórtermeket is létrehoztak.
A megyei központi kórház igazgatója, az Emberi Erőforrások Minisztériumában a miskolci fejlesztést hiánypótlónak nevezte. 

- Az új ellátó központ segítséget nyújthat azon fiataloknak, akik bármilyen pszichiátriai megbetegedésben, addiktológiai problémában szenvednek, illetve igényelnek gondozást – mondta Révész János


A beruházás a felnőtt pszichiátriai osztályt is érintette. Kicserélték a burkolatokat, korszerűsítették a fűtési rendszert, valamint akadálymentesítettek is. A kórház főigazgatója elmondta, a betegek akár hónapokat is tölthetnek itt, ezért is fontos, hogy milyen körülmények között lábadoznak. 

A beruházások azonban ezután sem állnak meg. A kórház egyéb területein jelenleg is felújítási munkák zajlanak. Egyebek mellett bővítik a gyermeksürgősségi és traumatológiai ambulanciákat is. A sajtótájékoztatón elhangzott, az utóbbi három évben 15 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a megyei központi kórház és tagintézményeinek területén.

- Szülészeti és koraszülött ellátást biztosító osztályokat fejlesztettünk, a kardiológiai osztályon is felújítás történt, műtőket újítottunk fel, és egy teljesen új műtőt is átadtunk. Onkológiai fejlesztések zajlottak a megyei kórházban – ezt már Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondta.  

Az emberi erőforrások miniszere úgy fogalmazott, az ország legnagyobb forgalmú egészségügyi intézményének évek óta stabil a gazdálkodása, ennek köszönhetően a fejlődése is töretlen. 


- Az ellátott betegek száma évente 140 ezer, körülbelül 40 ezer műtétet végeznek, és körülbelül 300 ambulancián fogadják a betegeket – jelentette ki Kásler Miklós.

A Borsod Abaúj Zemplén Megyei Központi Kórház Magyarország legnagyobb forgalmú egészségügyi ellátó intézménye, amely három városban, hat telephelyen, évente két millió embert lát el. 

További hírek

Olvasnivaló