Ugrás a tartalomra

Építészeti koncepciók nemcsak papíron

nor
Utoljára módosítva
2020. február 15. szombat 11:09
Az építészek mostantól nemcsak terveikkel formálhatják Miskolc épített örökségét, hanem beleszólásuk is lesz a városfejlesztés stratégiai kérdéseibe. Többek között erről is szó esett a megyei építészkamara legutóbbi találkozóján, amelyet a város polgármestere és főépítésze kezdeményezett.

Fotó: Végh Csaba

- Szeretnénk azt elérni, hogy minden egyes városrésznek legyen egy felelőse, egy felelős építésze, aki véleményt tud alkotni, javaslatokat tud tenni, illetve ha valamilyen tervről van szó, akkor annak társadalmi és civil visszhangjait is „be tudja gyűjteni” – mondta Veres Pál polgármester a Kós-házban tartott fórumon.

A város fejlődésében jelentős szerepe van az építészeknek, ezért is kérte a szakma segítségét és a szakemberek együttműködését a polgármester.

-  Szeretnénk nyitottá tenni az építészeti koncepciók kialakítását, s bár vannak jogszabályi kötelezettségeink is, de úgy gondoljuk, közös érdekünk, hogy valamennyi miskolci polgár megelégedésére fejlődjön és szépüljön a város – hangsúlyozta.  Beszélt olyan projektekről is, amelyeket még az előző városvezetés indított el, de közülük sok jelenleg áll. Ezek többségét szeretné elindítani, illetve befejezni a város vezetése. Ilyen például a Főtér Projekt, az Avassal kapcsolatos fejlesztések lehetőségei, az Avasi kilátó ügye, a kerékpárutak fejlesztése, emellett összekötő, alternatív kerékpárutak építése, vagy a belváros rehabilitációja.   

- „Több szem, többet lát” – mondta Szunyogh László főépítész utalva arra, hogy ezen a fórumon a város építészeti ügyeiben elkezdődött egy együttgondolkodás. – Mi, miskolciak általában nagy lokálpatrióták vagyunk, akik ezért a városért szeretnénk tenni. Ezért is örülök, hogy a polgármester megszólította az építészeket és együttműködési lehetőséget ajánlott. Azt gondolom, hogy ez minden jól működő társadalomnak az alapja.

A városlakókat érintő kérdések kapcsán azt mondta: „Nem kell megkérdezni minden téglánál, hogy melyiket pakoljuk a másikra, de a stratégiai, vagy az egyes városrészeket érintő kérdésekben meg kell kérdezni az embereket és meg kell hallani a véleményüket.”

További hírek

Olvasnivaló