Talán nincs is olyan fafajta, amiből ne faragott volt valamilyen csodálatos ékszert, használati tárgyat vagy éppen hangszert az elmúlt ötven évben Szondy Sándor fafaragó népi iparművész, a népművészet mestere.

Az alkotónak éppen hét évvel ezelőtt, 2014-ben, a hetvenedik születésnapján A fa, az ezerarcú szépség című könyvének bemutatójával egyszerre nyílt meg az életmű-kiállítása a Miskolci Galériában. A tárlaton bemutatott tárgyak végigvezettek Szondy Sándor teljes életművén. A művész ezekből az alkotásokból rendezett be a járvány nehéz hónapjai alatt állandó kiállítást otthonának, Miskolc egyetlen Makovecz Imre által tervezett házának egyik szobájában.

1

Szondy Sándor iparoscsalád gyermekeként született Miskolcon, 1944-ben. Korán felfedezték kiváló rajzkészségét, melyet iskolai tanulmányai mellett szakkörben fejlesztett. Grafikusnak készült, a portrérajzolás volt az erőssége, melyet élete későbbi szakaszában, a faszobrászatban hasznosított. Mint azt lapunknak a népi iparművész elmondta, huszonnyolc éves volt, amikor elkezdett a népművészettel, azon belül a faművességgel foglalkozni, és szinte az első pillanattól kezdve tudatosan kereste azokat a mestereket, akiktől tanulni lehetett.

- Tulajdonképpen úgy indult az egész, hogy 1972-ben feleségem nagybátyja felhívta a figyelmemet arra, hogy Sárospatakon indul az Országos Fafaragó Tábor, aminek így én is az alapító tagja lehettem. Itt ismerkedtem meg Varga László kaposvári alkotóval, a népművészet mesterével, ő ismertette meg velem a népművészetet; tulajdonképpen ez a találkozás indított engem a művészi utamra – kezdte.

A fafaragó népi iparművész pályája során készített köztéri emlékoszlopokat, kopjafákat, térplasztikákat, táblaképet, játszóterek fajátékait, egyházi megrendelésre templombelsőt, de megfaragta a dunántúli pásztorművészet jellegzetes tárgyait is.

Szondy Sándor és az egyetlen miskolci Makovecz-ház. Kalandos út vezetett oda, hogy Szondy Sándor egy – részben – Makovecz Imre által tervezett házban élhet. A Szent László utca 1. szám alatt annak idején egy parasztházat vettek meg, amit azonban a beépítési terv szerint le kellett bontani. A főépítész azt mondta: „igen jó építészt kell találni ahhoz, hogy ezt a telket ne építsék be társasházzal.” A történet szerint Szondy Sándor erre úgy felelt: akkor majd szól Makovecz Imrének, mert jól ismeri. Igazság szerint mindössze egyszer látta, a sárospataki Művelődés Háza átadóján. Végül Béres Ferenc énekművész, régi jó ismerőse összehozta a híres építésszel, az igazsághoz azonban hozzátartozik: az első terveket valóban Makovecz Imre készítette, a részlettervek viszont tanítványának, Salamin Ferencnek a munkái.

A legkülönfélébb alapanyagokból

- Mint minden fafaragó én is a pásztorfaragással kezdtem, hiszen ez mindennek az alapja. Minden alapeszközt elkészítettem: borotvatartót, pipát, szipkát, gyufatartót, pásztorbotot és még sorolhatnám. Fokozatosan lépkedtem feljebb és feljebb, a bútorok, eszközök, majd ékszerek felé, és eljutottam a mesterség csúcsáig, a hangszerkészítésig is – tette hozzá.

Aki ismer akár csak egy, Szondy Sándor által készített hangszert, tudja, hogy mind formai megjelenésükben, mind hangzásukban kiemelkedő alkotásokról van szó. Tervezett már furulyát, hegedűt, gitárt, gordonkát, és ha folytatnánk a felsorolást, még sokáig folytathatnánk. Hozzáteszi: a tekerőlant egyelőre hiányzik a palettáról, de már ez is tervbe van véve.

Az elmúlt ötven évben legkülönfélébb alapanyagokból faragott már: az erdei fák mellett hazai gyümölcsből, ébenből, bambuszból, nádból, de még strucctojásból is. Arra a kérdésre, hogy van-e kedvenc, általa faragott tárgya, rövid gondolkodás után két alkotást nevez meg.

- A kétezres években a Miskolci Egyetem kért fel arra, hogy készítsek egy 1956-os emlékművet számukra. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, viszont legalább akkora feladat, eleinte nem is igazán tudtam, hogyan közelítsem meg a témát. Végül a nemzeti park munkatársaival indultunk el az erdőben, és csodálatos dolog volt, mikor egy X-el megjelölhettem a fát, ami alapján elindult a fantáziám. Az emlékmű aztán a méretei miatt a Diósgyőri Kézműves Alkotóház udvarán készült el – meséli.

A másik, szívének kedves tárgy pedig egy ringó bölcső, amit dédunokája számára alkotott meg. „Csodálatos érzés, leírhatatlan boldogság volt, mikor megláttam őt benne aludni” – tette hozzá.

Ismert, elismert

Munkásságát számos díjjal ismerték el az elmúlt öt évtizedben. 2004-ben művészi életműve elismeréseként Miskolc város művészeti díját, a Kondor Béla-díjat kapta meg. Szakmai és közösségi-közéleti tevékenysége elismeréséül 2006-ban pedig a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Király Zsiga-díjával tüntették ki. Saját bevallása szerint azonban arra a legbüszkébb, hogy annak idején az ország legfiatalabb fafaragójaként lett a népművészet mestere.

- Éppen harminc éve, tehát 1991-ben történt, éppen hangszerkészítő táborban voltam, mikor értesültem a hírről, hogy negyvenhét évesen megkaphatom ezt az elismerést. Emlékszem, majdnem elájultam, hiszen tudtam, hogy ezt a legtöbben jóval idősebb korban szokták csak kiérdemelni– idézte fel Szondy Sándor.

Arra, hogy mit jelent számára a fa és annak megmunkálása, hét évvel ezelőtt megjelent könyvének címével felel. „A fa az ezerarcú szépség. Az életemben mindig nagyon fontos volt a család tisztelete és szeretete, valamint a fával való munka. Mindig a család volt az első, de a fa kiteljesítette az életemet” – zárta Szondy Sándor.