Ugrás a tartalomra

Fernando: támadásban és védekezésben is jó teljesítményt kell nyújtani

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2019. március 15. péntek 14:36
Debrecenbe látogat a DVTK labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 25. fordulójában szombaton. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján Fernando Fernández elmondta: nehéz találkozóra számít, a Debrecen nem véletlenül áll a harmadik helyen a bajnokságban.

– Ha fellapozzuk a történelemkönyveket, azt láthatjuk, hogy az elmúlt 15 évben a DVSC nyerte meg a legtöbbször a bajnokságot, és ennek megvan a lélektani hatása a maiakra is – fogalmazott Fernando. – A hajdúságiak több szempontból is hasonlítanak a Diósgyőrre: nagy vidéki klub, mely előszeretettel veti be a fiatal, saját nevelésű játékosait is. Nagyon jó akadémiájuk van.

A diósgyőriek vezetőedzője hozzátette, a mostani ellenfél jelenleg olyan passzban van, hogy ha nem játszik igazán jól, akkor is győzni tud. Szögletekből és szabadrúgásokból nagyon eredményesek, a góljaik nagy részét így szerezték, ezért erre különösen oda kell majd figyelni.

– Támadásban és védekezésben is jó teljesítményt kell nyújtanunk, csak az egyikkel nem lehet mérkőzést nyerni – emelte ki Fernando. – A mérkőzés előtt látatlanban egy ponttal most sem lennék elégedett, ezúttal is a három pont megszerzésére fogunk törekedni, hiszen közvetlen riválisaink is kemény meccseket játszanak, így egy esetleges győzelemmel megléphetnénk tőlük a tabellán. Közel van egymáshoz a két város, biztosan sok szurkolónk elkísér majd minket, miattuk is fontos, hogy jól szerepeljünk.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!