Az ünnepi műsorban Déryné korának klasszikus opera áriái és népszerű dalai csendültek fel, közöttük olyanok is, amelyeket ő maga is énekelt. A programban részletek hangzottak el Déryné naplójából, Déryné-díjas művészek tolmácsolásában, megemlékezve élete fontosabb állomásairól, mint Kolozsvár, Kassa, Budapest, Miskolc. Az estnek két külföldi vendégművésze is volt, Felvidékről Abaházi Nagy Lívia, Erdélyből Yolanda Covacinschi érkezett a gálára.

- Az, hogy én ma este itt állhatok és önöket köszönthetem, alapvetően Dérynének köszönhető. Hogy ez a színház van, és immár létezik 199 éve, az is Dérynének köszönhető. Az, hogy Miskolc az első város, ahol magyarul játszó kőszínházat építettek, szintén Dérynének köszönhető – jelentette ki a színésznőt méltató beszédében Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, majd Déryné naplójából idézett: „Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük. Ha kidőlünk, vállára veszi más. De egyszer elérkezik oda, ahol szükség van rá.” 

- Amikor Déryné ezt a láthatatlan kincset Miskolcról máshová akarta vinni, akkor a miskolciak egy emberként fogtak össze, fillért, fillér mellé téve, és felépítették Magyarország első kőszínházát. Nekünk, akik 199 évvel a színház építése után ezt a kincset meg kell őriznünk, az a feladatunk, a felelősségünk, és az a tudásunk kell, hogy vezéreljen, hogy ez a színház nem a miénk. Ezt a színházat kölcsön kaptuk az unokáinktól. És ugyanúgy kell továbbadnunk nekik - fogalmazott Béres Attila. 

1

Veres Pál, Miskolc polgármestere a színésznő életútját felidézve elmondta, Széppataki Rózának már az első színházi élménye eldöntötte a sorsát: azonnal elszánta magát, hogy színésznő legyen. 
- A karácsonyi születése talán hordozott magában valami sorsszerűséget. Hiszen talán előrevetítette már azt, hogy valamilyen hihetetlen küldetése van. És ezt a küldetést ő be is váltotta. Hiába próbálta lebeszélni édesanyja a színészi pályáról, végül is kapott egy évet, hogy kipróbálja magát. Az egy évből sok-sok évtized lett. Színésznőként bejárta a történelmi Magyarország szinte valamennyi városát. Mindenhol nagy szeretettel, hihetetlen ünnepléssel fogadták azt a tehetséget, amit ő képviselt. Büszkék vagyunk arra, hogy Déryné neve összefonódhatott Miskolc városával – hangsúlyozta Veres Pál. 

Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: az a fajta gondolkodás és hitvallás, amit Déryné képviselt, mindannyiunkat a mai napig áthat. Óriási öröm és boldogság az, hogy 150 évvel halála utána képesek vagyunk emlékezni – tette hozzá. A helyettes államtitkár Reményik Sándor Akarom című versével emlékezett meg a százötven évvel ezelőtt elhunyt Déryné Széppataki Rózáról: 

Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
 
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.