Ugrás a tartalomra

Gyorsaság nélkül is támogatták az iskolákat

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. január 12. szerda 11:37
Tíz oktatási intézmény kapott ajándékutalványt a Rotary Club Miskolctól a Mikulás-futásért, amit tavaly is csak virtuálisan tudtak megrendezni. Az első helyezett a Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Technikuma lett, ami százezer forintot nyert.
Fotó: Juhász Ákos

A díjátadót a Hervis előtt tartották, ami támogatója a Rotary Club Miskolcnak. Tóth Gergely, az idei év elnöke elmondta, három pillére van a Rotary Karácsony nevű rendezvénysorozatuknak. – Az egyik a Mikulás-futás, amit már másodszor nem lehetett megtartani a pandémia miatt. A másik az ételosztás az Újgyőri főtéren, a harmadik pedig az értelmi fogyatékossággal élők karácsonyi ünnepsége, ahol ajándékkal is készülünk – mondta.

Kovács Attila a Rotary Mikulás-futás szervezője már évek óta. – Tizenegy éve rendezzük meg az eseményt, amire először csak négyszáz fiatal jött el, 2019-ben azonban már kettőezer-ötszázan futottak. Decemberre újra össze tudtunk szedni annyi támogatást, hogy legalább egy virtuális futást rendezhettünk. Ez valójában egy pályázat benyújtásáról szólt, amit az iskoláktól kaptunk elképzeléseikről, hogy milyen sporteszközökre költenék a nyert összeget – magyarázta, majd felsorolták a támogatott iskolákat. 

Az első a Kandó lett, aminek testnevelő tanára vette át a díjat. – Leginkább mezekre és labdákra van szükségünk, mert versenyeken indul kosárlabda- és röplabdacsapatunk is – árulta el Deményi Norbert, aki százezer forintos támogatásról vett át oklevelet.

A második helyezett nyolcvanezer forintot kapott, a harmadik hetvenezret, a maradék hét iskola pedig egyenként ötvenezret, amit a Hervisben költhetnek el.

Iskolák:

1. MSZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
2. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon
3. MSZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma
4. Földes Ferenc Gimnázium 
5. Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium 
6. Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum 
7. MSZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum 
8. MSZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma
9. MSZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
10. MSZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola
 

(Külső fotónk korábbi felvétel.)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!